Utazós blog, kevésből messzire

Lo-Fi Wanderers

„Gyere le velem a tengerpartra…” Burgasz vs. Várna

2017. december 09. - lofiwanderers

Norbi

Bulgária a fejekben többnyire egyenlő a tengerparttal, ez vitathatatlan, s e terület megítélése is sajnos többnyire negatív. Ezen szeretnénk most kicsit oldani.

Sokaknak csupán azért vonzó, mert olcsó. De mi is az, ami olcsó? Igen, jóformán művészet átszámítva 600 forintnál drágább sört venni a klubokban, zsebből lehet veretni Sunny Beachen az aktuális latin nyári slágerekre, de érdemes ezért ide jönni? Nem. A zsebtolvajoknak körülbelül 4 hónapjuk van arra, hogy összelopkodják az egész évi betevőt, idénymunka. Ez persze mindenhol így van, ahol a nyári nép- és szelfibot sűrűség a téli időszak sokszorosa. Ám ezt már régen leírták jeles településszociológusok is, úgyhogy meglepődni nem kell. Ha igazán élvezni akarja valaki a tengert, jócskán északra, vagy délre kell menni, autókázni. Most azonban a két legnagyobb várost, Várnát és Burgaszt mutatjuk be, hasonlítjuk kicsit össze.

varna_vs_burgas.jpg

Alapvetően nagy különbségek okozója, hogy habár az ország harmadik és negyedik legnagyobbjáról van szó, pont egy kategóriahatár két felén helyezkednek el. Várna (és rajta kívül Plovdiv) még éppen 300 000 fő feletti, Burgasz már valamivel kevesebb, mint 200 000 lelket számlál. Ám ha teszem azt vonattal érkezünk, a legnagyobb különbség, amit jó darabig feljegyezhetünk, hogy míg a várnai pályaudvar rózsaszínes árnyalatú, addig a burgaszi sárgás és nagyjából ennyi. Mindkét helyen a kikötőt jobb felünkön tudva rövid sétával elérjük a „Sea Garden”-t, a magasparton húzódó rendezett és hatalmas parkot, majd azon túl a lehetőségekhez mérten meglepően tiszta és végeláthatatlan hosszú partot. Hogy melyik város belterületi tengerpartja jobb, azt nehéz megmondani, a Várnai kicsivel koszosabb itt-ott, de nem zavaró mértékű és mivel jóval hosszabb is, biztosan találunk kellemes, kevésbé zsúfolt és árnyékot is adó helyet. Itt egyébként finomabb a part anyaga, sokkal inkább homokos. Burgaszban a legjobb rész ilyen szempontból a kikötőhöz közeli plázs, de Várnában is kiváló e rokon terület. A nagyobb város előnye a megnyitott kikötő, ahol hajóbárokra is pattanhatunk, amik kivisznek a nyílt vízre. Ott kint meg nagyobb esély van delfineket is látni, több fajtájuk is él itt. Delfinárium is van Várnában, de annak az intézményét - a cirkuszhoz hasonlóan - nem szeretjük.

_dsc0677.JPG

Várna, plázs a kikötő mellett

Városképileg mindkét település az alábbi embertípusoknak nyújthat élvezetet: építészek, urbanisták, szociológusok, street art művészek. Eklektika, mediterrán-orosz jegyek. Nyitott szemmel kell járni, kutatni a kincseket és akkor lehet, hogy a végére többet összeszed az ember, mint Szófiában, ám akinek kiterjedt ókori romokra, egységes klasszicista-szecessziós városmagra vágyik a szíve, az ne pazarolja erre az idejét.  Várnában még amúgy több ilyen épületet látni, szépek is, plusz van egy elég pofás osztrák palota- kastélykert is a várostól nem is messze. Északabbi, korábban lett független, ez látszik is. Tervezzük a szintén északi, a román határ mellett lévő Rusze városának meglátogatását is még az ősszel, mivel úgy emlegetik, "a bolgár Bécs". Várna legnagyobb látványossága az ortodox katedrális, amit meg is tekinthetünk, amint átverekedjük magunkat az utcai marihuána árusokon és kéregetőkön.

 

_dsc0697.JPG

Nagyjából már látszik, hogy nem igazán vagyunk a populárturizmus kedvelői. Burgasz szerintem egy kellemes kétéjszakás város: tengerezés, kicsi sétálgatás, megfizethető árú éttermek széles választéka. Várna annyival tud többet, hogy jó pár olyan múzeum, kiállítótér van, amit érdemes lehet megnézni. Van egész nagy retro múzeum is, de létjogosultságát nemigen értjük, mivel maga az egész ország úgy retro ahogy van. Oké, vannak Ladák, Moszkvicsok és Trabantok, de ehhez ebben az országban nem kell múzeumba menni, elég piacra. Burgasz mondhatnám nyugisabb, de ez nem teljesen fedi a valóságot, mivel itt is ugyanúgy hemzsegnek a turisták. Valahogy az atmoszférája kicsit azért könnyedebb. Az ott élő ismerősök unalmasabbnak tartják, ez alighanem igaz, hosszú távon biztosan. Déliesebb, törökösebb is, ami egzotikusabbá teszi.
Várna Plovdiv mellett a másik nagy kulturális bástya, ahol úgy tűnik rájöttek, a fiatalokat kell megfogni, bevonni, hagyni őket értéket teremteni. Meglátogattunk egy deszkás parkot is, ahol jelenleg pár önkéntes ismerősünk is munkálkodik. Lényegében ez egy hatalmas alkotói tér, ami intézményes keretek között biztosít tizenéveseknek, fiatal felnőtteknek deszkás, korcsolyás  oktatást, de koncerttermük és kiállítóterük is van. Egyébiránt egy squat hangulatú hely, ahová akár nap közben is beülhetsz pihengetni, kedves emberek várnak, és ha nincs hol aludnod, menedék.

Az ortodox katedrálisról már szóltunk szerintem pont eleget, ami izgalmasabb az a szovjet-bolgár barátság monumentális emlékműve, ami egy mesterséges dombra, egy atombunkerre épült. Jobban mondva együtt alkottak egy gigantikus komplexumot. Egyébként a domb tövében lobog a világ egyik legnagyobb EU-s zászlaja is, ami szintén fura látvány (érdekes módon itt senki nem akarja felgyújtani). Az emlékmű sajnos mint megszokott, borzasztó állapotban van, ám sehová nincs rá kiírva, hogy tilos, netán életveszélyes lenne belé kukkantani (amúgy az). A hatalmas csarnokokban úgy érezheti magát az ember, mintha egy sci-fi filmben lenne.

Van még egy dolog, ami az alapvetően nem tengerparton élő utazónak egyből, már a vonatról való leszállás után feltűnik: ez pedig a sirály. Előbb a gyereksírásra és üzekedő macskákra emlékeztető nyávogó hangjuk tűnik fel, majd a városban néhány lépést téve óhatatlanul megpillant az ember éppen kukázó vagy már kihalászott kajás dobozt nagy szakértelemmel és elszántan bontogató példányt. Aki még nem látott sirályt közelről, az nem egészen van képben azzal, hogy jókora madarakról van szó. A galambnál mindenképpen nagyobb súlycsoport, úgyhogy ha a kezedben tartott kebabra pályázik, az az övé. Továbbá ha csivavát vagy netán még annál is kisebb kutyát tartunk, akkor ajánlatos pórázon tartani, és kísérjük fokozott figyelemmel. Tetőtéri szoba esetén pedig az ablaküvegen a más városokban megszokott galamb-macska kombináció mellett sirály-talpat is lehet látni, arról nem is beszélve, hogy a hangjukra az ébresztőóra előtt garantáltan felébred az ember. A helyben élők valamiért nem szeretik a sirályokat.

_dsc0690.JPG
Don't you know I'm loco? Gimme all yo kebab!

Összegezve tehát érdemes szerintem mindkét várost meglátogatni, ha már erre jár az ember. Burgaszban  jó egy kicsit lazulni, Várnában pedig az alternatív közösségeket, szubkultúrák nyomait felkutatni. Bulgária a street-art országa, keressük mindenhol az ingyenes graffiti-túrákat, de kutakodjunk magunk is. Várnában például a  Mouse és a Sunshiners csapatok kooperációjából született remekek a dominánsak. Ők az egyik legnagyobbak is az országban, de ha Plovdivban járunk olvassunk utána kicsit Stern nevének is. 

Burgaszról és legutóbbi tengerparton alvós esténkről pár kép itt, a következő galéria Várnáról szól:

 

Következő bejegyzésünk Plovdivról, egy olyan "vidéki" városról szól, ahol úgy fest igencsak pörög a kreatív gazdaság. 2019-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz, készülnek rá is rendesen, úgyhogy érdemes lesz ellátogatni ide. Egyébként már most is az.

Éjjel-nappal Buzludzha

Norbi

Ahogy azt Kazanlakról szóló bejegyzésünkben korábban ígértük, íme egy poszt, melyet teljes egészében a monumentalista brutalista utópikus szocialista (ésatöbbi) építészet talán legkiemelkedőbb alkotásának, Buzludzhának szentelünk.
Abban, hogy a komplexum nem máshol, mint a rendkívül szeles 1400 méteres csúcson kapjon helyet, több tényező is szerepet játszott. Egyrészt itt vettek végső búcsút az itteniek az oszmánoktól, s rögtön utána valahol ezekben a  hegyekben alakult meg a kommunista párt elődje is. A történelmi háttér azért fontos inkább - és ezzel a blokk zárul is -, mivel úgy vettük észre, elég más itt az orosz befolyás megítélése. A "törökök" előtt itt ugyanis tényleg nem volt semmi, mindent az oroszok kezdtek el felépíteni, ami eleinte áldásos tevékenység is volt. Később már kevésbé, de tény, hogy az 1981-re elkészült Buzludzha és társai Bulgáriát világhírűvé tették. Nincs olyan nap, amikor ne találnál itt külföldi turistákat, de számos videoklipet is forgattak itt, többek között érthetetlen okokból a Kensington és is betalálta. Hangulatában a berlini techno-éra képviselője, Rødhåd áll talán legközelebb a hely atmoszférájának leképezéséhez. Ha valaki szereti a szocialista utópista könyveket, Vonnegut írásáit, az Alien, Prometheus és hasonló filmek sötét és tiszta képi világát, minél hamarabb látogasson el ide, mert minden egyes tél rombol egy nagyot a szerkezeten.

 

Bulgáriában, ha nincs autód, az élet nem habostorta, de szerencsére ez a hely nem is annyira eldugott, mint amilyennek először gondolná az ember. Szervezett túrák is léteznek, vannak akik igyekeznek a kiaknázatlan turisztikai lehetőségekre építkezni és ezt nagyon jól is teszik. Egyébiránt szerintem az egynapos látogatásoknak kevéske értelme van (ugyanígy például a rilai tavakhoz sem ajánlanám). A cím is erre utal, aludjunk itt valahogy, megéri, ezt fotókkal is alátámasztjuk. Visszakanyarodva, ha nincs autónk, legegyszerűbb Kazanlakból vagy Gabrovoból a "Shipka Pass" (fonetikusan: shipcseszki prohod; shipka monument parking) megállóhelyig elbuszozni és onnan elkezdeni sétálgatni (amúgy elég szép) és stoppolni. Van egy másik út is Kran és Shipka falvak között fel, de ha ott nem vesz fel senki az nagyobb szívás. Valószínűleg azért fog ez menni, mert szinte csak külföldi roadtripes utazók járnak erre. Késő délutántól azonban alig megy már oda valaki, úgyhogy minél hamarabb, annál jobb.

Van itt pár hegyi kunyhó, vendégház és még hotel is, de sokan simán csak autóban alszanak, vagy ledobnak egy sátrat. Mi a "хижа Бузлуджа", azaz Buzludzha kunyhó nevű helyet választottuk, mivel ez volt a legolcsóbb. Tréning után voltunk, így egy nemzetközi csillezést találtunk ki ide. Maga a hely szép, félvad lovak is le szoktak jönni legelészni, akad róka is és védett pele a ház falaiban, szóval nem ér agyoncsapni, bármilyen idegesítő is ahogy motoszkál, miközben aludnál. 7-8 fős szobák (max. 40 fő), kvázi kényelmes és tiszta (az ár-érték arányhoz mérten), nagy konyha és étkező/közös helyiség. Van pár kutya is természetesen, aki Bulgáriában kevésbé jártas még annak csak annyi, hogy bántani nem fognak, persze aki kicsit fél az készüljön fel, mert ezek elég nagy hegyi kutyuskák, akik néha játszásiból kergetgetik kicsit a vadlovakat is. Azonban soha sem járnak falkában és tényleg kevesen vannak itt. Örülnek az embereknek, túrázni is elkísérnek néha.
mod_dsc0198.jpg
A képen látható ebet Vincent von Stalinnak neveztük el, mivel csak egy füle van. Az egyik legkellemesebb élményem eddigi Bulgáriában tartózkodásunk alatt, hogy találkoztunk vele. Fent az emlékműnél pihent a lovak mellett, mi a napfelkeltét mentünk nézni. Ugyanúgy nézte és élvezte a Nap első sugarait mint mi, aztán mellénk szegődött és a visszaúton meg-megállt, leült kicsit és nézegette a tájat. Nagyon emberi volt. Lejött velünk a házig, ott  játszott kicsit velünk és a lovakkal majd egy túracsoporttal elment a Shipka emlékműhöz és ott találkoztunk másnap megint :D. Aki erre jár, ölelgesse meg a nevünkben.
A napfelkelte maga nem olyan lenyűgöző mint a tengernél, de megéri. Rajtunk kívül csak két kanadai srác volt ott, akik be is mentek az épületbe. A napnyugta annál inkább. Főleg, ha olyan szerencsés az ember, mint mi voltunk, hogy átvonul egy brutális vihar, ami gyönyörű fényeket eredményez. Mondjuk, hogy mennyire szerencsés egy magányos kopár hegycsúcson ennyi vasbeton alatt meghúzódni, remélve, hogy a födémből sem tép le és söpör ránk nagyobb darabokat a szél az képezhetné vita tárgyát. Mi Ágival ezért hagytuk ki ez alkalommal a belépést. Egyébként az erősen nem ajánlott. Szebb képeket tudtunk most készíteni kint, bent túl sötét volt a mászáshoz, ugyanis először lefelé kell ereszkedni. De ami késik nem múlik, Decathlon, kötél, fejlámpa.
mod_20170909_180444.jpg
Érdekes egyébként, hogy a közeli Shipka emlékműnél rengeteg ember megfordul, de a Buzludzsához kevesen autóznak el, de ez nem nagy baj. A Shipka emlékmű is jó hely, főleg a kilátás miatt. Visszatérve az "UFO"-hoz, rossz látni, ahogy pusztul, de ha valaha egyszer lehetőség adódna eredeti állapotában visszaállítani, arra voksolnék. A belső teret díszítő mozaikok például összesen 20 tonna kobaltüveg felhasználásával készültek és 510 négyzetméter felületet borítottak. Elveszne ez a posztapokaliptikus hangulat, ám ugyanakkor más jellegű időutazásra hívna. Az ország legnagyobb turisztikai attrakciója lehetne, ez szerintem nem kérdés, jelenleg azonban többnyire említésre sem méltatják. Az úgynevezett "Rose Valley" sokkal inkább "Death Valley" és egyébként sem túl gazdag a vidék. Valami vérfrissítésre szüksége lenne a térség turizmusának. 

July Morning: Egy bolgár ünnep, ami biztosan megüti az ingerküszöböd!

Ági, Norbi

Bulgáriába érkezésünkkor az első program, amit említettek és javasoltak nekünk a „July Morning” volt. Az időpont közeledtével szinte hajtottak is, de mi kissé szkeptikusak voltunk, mivel nem sokkal előtte vegyes érzelmekkel zártunk egy sátrazós „hippiskedős” programot. Végül elmentünk és jövőre is visszajönnénk!

A July Morning az első júliusi napkelte ünnepléséről szól, valószínűleg egyedülálló rendezvény a világon (de állítólag van ilyen Romániában is). Az eredete tisztázatlan, sok eltérő verziót hallottunk, arról is megoszlanak a vélemények, hogy ez volt korábban, vagy a Uriah Heep azonos című száma. Mi a leginkább elfogadott verziót tálaljuk, miszerint ez egyfajta lázadást kifejező eszköz volt az itteni államszocialista berendezkedésű rendszer ellen.  A hullámot a legenda szerint Várnában indította pár srác, akik a katonaságba vonulásuk előtti nyarat aktívan átbulizták és az egyikük ötlete volt, hogy várják a napfelkeltét a parton. Ma országszerte ünneplik, de a legnagyobb összejövetelek természetesen a tengerparton vannak.

 

napkelte_burgaszban.jpg

Szóval a Kazanlak melletti koprinkai tónál szerzett korábbi élmények - mint például, hogy hajnalban valaki majdnem átmotorozott a sátrunkon amiben éppen aludtunk - nem segítették az elindulást, de a tengert már nagyon szerettük volna látni, úgyhogy levonatoztunk Burgaszba. Igazság szerint a „true” az lett volna, ha stoppal megyünk, de kegyetlen hőség volt, és ha 240 kilométert 800 forintért meg lehet tenni úgy, hogy például se Stara Zagorán se Szlivenen nem kell  átsétálni, az igen csábító.

Burgasz kettőnkben kicsit másképp csapódott le. Áginak a kedvenc városa lett, a tenger és a magaspart a gyengéje, a város szerinte kissé ugyan jellegtelen – bár a belváros nagyon rendben van – , de rendezett és szép. Nekem is nagyon tetszett, de annyira elkülönül a többi, eddig látott várostól, mintha nem is Bulgáriában lenne, így nem mondhatom, hogy a kedvenc bolgár városom. A tengerpart tiszta, a plázs úgy 2 kilométer hosszú és 50 méter széles, a magasparton pedig egy árnyékos, szépen kiépített (bár a ledes szökőkút elég ordenáré) park húzódik végig kiváló burkolatú kerékpárúttal. A legtisztább a déli rész, itt a legjobb a homok is, fentebb kissé törmelékes, kavicsos és köves szakaszok sorakoznak, ami amúgy meglepő, mert az van legközelebb a kikötőhöz, és ott a legkevesebb a strandoló.

img_3092.JPG

A fesztivál maga arról szól tehát, hogy az emberek összegyűlnek, zenélgetnek, tüzeket raknak és amennyire lehet, próbálnak egész este fennmaradni. Burgasban tippre 1-2 ezer ember lehetett, koncertek úgy hajnal háromig voltak, utána egy playlist ment, többnyire szoftosabb punk-rock számokkal.  Játszott a Roy&Ádám Trió is, amin azért jót mosolyogtunk és elmentünk vacsorázni. A zene egyébként kellemesen volt hangos, mi úgy 200 méterre a színpadtól dőltünk le fáradtan hajnal egy felé, hálózsákjainkba bújva. Sokan sátrakkal jöttek, eleinte bántuk, hogy mi nem hoztuk a miénket a szúnyogok ellen, de aztán kiderült mi csináltuk jobban. Rengeteg társaság tartotta ébren reggelig a tüzet, a vége felé már gyékénnyel és egyéb alkalmatlan ámde éghető dolgokkal tüzeltek, ami akkora füsttel járt, hogy a sátrakban megállt a szmog így többen ki is füstölődtek, plusz a szúnyogok sem tudtak a légkörbe lépni.  Az egyetlen negatívum ez volt, kisebbfajta füstmérgezést is kaphattunk, de ez a szokás, jól kell helyezkedni. Nem lett volna nagy baj, ha van egy kis szél, de egyébként kellemesen semleges szélcsendes idő volt (meg kb. 25 fok hajnalban).

20170701_051508.jpg

Jót is aludtunk, normális volt a közönség, jól is volt biztosítva a helyszín (kellett is, mivel egész este úszkáltak az emberek a tengerben, emiatt öt méterenként álltak a vízimentők). A reggel gyönyörűen indult. A felkelő nap a fénytörés miatt nagyobbnak látszott és torzult is valamennyire, majd fényhidat festett a valószínűtlenül zöldeskék tengerre. Az emberek ujjongtak, egymás után csendültek fel a 60-as 70-es évek ide passzoló számai, mint a Waiting for the Sun, de persze a July Morning nyitotta az egészet:

Tényleg egész megélhető és kellemes élmény volt nekünk is, akiket alapvetően nem a hippi mozgalmak emléke és a rock-életérzés csalogatott ide. Jó volt látni, hogy mennyire vegyes a társaság, családok kisgyerekekkel, fiatalok, idősek. A legnagyobb volumenű esemény állítólag Várna fölött, Kamen Bryag pusztuló magaspartján szokott lenni, 2015-ben még John Lawton és Paul Newton ex-Uriah Heep tagok is itt voltak.

 

Mi jövőre is Burgaszba megyünk, ha úgy jön ki a lépés ;)

Nincsen rózsa tövis nélkül: Kazanlak, a bolgár Eger

Ági & Norbi

Az ország közepén húzódó Stara Planina, másként Balkán-hegység falat képez. Észak és dél ellentétére már számos példát találtunk, az itteni vélekedés is az, hogy a közbeszédben „balkáni terület”, azaz az északi a fejlettebb (persze elég cifra dolgok vannak északon is). A magyarok mentális térképén ezzel ellentétesen a balkán pejoratív kifejezés, ezért többnyire haragszanak is az emberek, ha „lebalkánozzák” hazánkat. Szerintünk örvendeni is lehetne a „balkánozásnak”, a „balkáni” emberek ugyanis segítőkészek, mosolygósak.
Vannak vidékek, amik úgy jelennek meg a turisztikai piacon, mint a balkán lelke, hamisíthatatlan balkáni hangulatot árasztó városok, fesztiválok. A balkán varázsszóval keltik fel az érdeklődést a homogén masszaként kezelt, Szegedtől 10 km-re délre kezdődő területek iránt. Ilyen tömegturisztikai célpont Kazanlak, a világhíres Rózsa-völgy központja.
20170604_125145.jpg
Kazanlakról nem sok jót hallottunk, kialakult elég markáns prekoncepciónk is: a „dél kapuja”, város a hegyalján, belső periféria, ilyesmi. Első látogatásunk mikor máskor is ejtettük volna meg, mint a Rózsafesztivál alkalmával. Hiba volt, nem indult jól a kapcsolatunk a várossal. A buszállomás és a központig vezető út nem egy virágzó (szóvicc veszély) település képét keltette. Maga a fesztivál az otthon is megszokott mederben hömpölygött: üvöltő vásári techno, feszengő tömeg, lezárások, giccs. A több busznyi japán turistát akkor még nem értettük, a világ nagyvárosaiban oké, de Kazanlakba vajon miért jönne bárki is? Kétórányi értelmetlen és kínos kóválygás után elindultunk haza, kiheverendő a sokkhatást. Tettünk olyan fogadalmat is, hogy ide soha többet. A hétvégét persze ismét ott töltöttük...
Célunk a város melletti Koprinka víztározó volt, egy kis sátrazás a homokos strandon. Hamar érkeztünk a városba, úgy döntöttünk, mielőtt kiugrunk, teszünk egy kis sétát. Ezt jól tettük. Fesztivál híján egész vállalható, a kávézókkal teli árnyékos főutca hangulatos, építészetileg is nyugtató hatást kelt. Borravalóval együtt 300 forintért perfekt frappét is kaphatunk. Elnéztünk a Rozáriumba, főleg mivel egyébként Szolnokon, Ági szülővárosában is kialakítottak egy megjelenésében és méretében is impozáns, hasonló rózsakertet (a városi uszoda helyén, ami amúgy a szolnokiaknak nagy szívfájdalma, jogosan – Ági). A park nagyon szép, életteli, kisgyermekes szülőkkel, plusz rengeteg táblával, amik a rózsára épülő japán kapcsolatokat, jó viszonyt és kulturális cserét hirdetik (egyben magyarázatot adnak a több busznyi japán nyugdíjasra).
Ezen a ponton kell elkezdenem a címet magyarázni. Kazanlak is sajnos azzal a szindrómával küzd, amire én legjobb példának Egert találom. Egy ma kevésbé fejlett, halmozott deprivációval sújtott, korábban erőszakosan iparosított, de természetileg gyönyörű, kulturális örökségében kiemelkedő város, aminek egyetlen kitörési lehetősége a turizmus. Az egri vasútállomás és környéke semmivel sem másabb, mint bolgár társáé, Eger is rendben van, ha nem nagyon hagyjuk el a központot és a Szépasszonyvölgyet. Nem akarom lehúzni a várost, Bulgáriát pedig főleg nem, ezért is vontam párhuzamot. Lehet azért olyat látni, amit nálunk (még) nem, de a lényeg ugyanaz. Nem szabad leakadni azon, hogy úristen hogy néz ki egyik másik háztömb, rengeteg a szegény ember és a lovas fogat. Persze nagyon gáz látni, hogy mennyire polarizált a társadalom, de itt ez van, és kész. A továbbiakban inkább azt igyekszem összeszedni és röviden bemutatni, hogy melyek azok a helyek, amiket érdemes Kazanlak közvetlen térségében meglátogatni. Sajnos muszáj megjegyeznem, a vasútállomás és a buszpályaudvar egyaránt kellemetlen helyek: rendszertelen, kezdetleges utastájékoztatás.

Koprinka víztározó

Története amennyire csúnya, maga a hely annyira szép is. Ezen a területen találták meg a víztározó építésének idején, 1948-ban az egyik ősi trák főváros Seuthopolis igen jól megmaradt romjait, de úgy döntöttek, a völgyet mégiscsak elárasztják, hiszen az ipar fontosabb, mint a kultúra, hadd szóljon. Ha e felett szemet hunyunk, a hely kiváló strandolásra, kempingezésre, horgászásra, széllovaglásra, és a többi. Tényleg különleges atmoszférája van. Mi egy Öko-fesztivál keretében látogattunk ide, aminek kapcsán meg kell osztanom egy észrevételt.
Bulgária szerte nagy hagyománya van az ingyenes sátrazós fesztiváloknak, ezek között tömegrendezvények is vannak. Mint ez, amelyen részt vettünk. Sajnos tapasztaltunk negatív dolgokat is. Valahogy a szabadság, felszabadultság fogalma összemosódott a szervezetlenséggel és a szabályok hiányával, így fordulhatott elő, hogy hajnal egykor egy sportmotoros bezúgott a sátrak közé és pont a miénk mellett kezdte el még túráztatni is. Persze megrémültünk, hiszen hatalmas hanggal járt, pont mellettünk történt, gondoltuk valaki vakmerőre itta magát. Kiugrottunk és kérdőre vontuk az úriembert ez meg mi volt, de már jött is egy szervező, hiszen a dolog a békésen iszogató szervezői stáb orra előtt történt. Nem szólt semmit. Mikor láttuk, ez nem fog változni, a sátrat arrébb tettük (szerencsére kicsi és egyben felemelhető – Decathlon reklám) és megpróbáltuk udvariasan megtudakolni egy főszervezőtől, hogy ez hogyan történhet meg és mit fognak ez ellen tenni, de nem értette - nem értették a problémánkat. Nem lett baj, de lehetett volna, vigyázzunk magunkra.
A helyet egyébként helyi járatos busszal is meg lehet közelíteni, jelenleg a 3-as járat megy ki, de a megállókban nincs utastájékoztatás, reggel délben este egy forduló, leginkább a turista információs ponton lehet(ett volna) érdeklődni (már ha nyitva lett volna, mert Kazanlakban hétvégén amúgy zárva tart – logikus, nem?). Kifelé volt jegyárusító kalauz („konduktor”), nem sofőrtől kellett venni, 1,5 leva volt az út. Visszafelé nem is kért jegyet a vezető, félúton odamentem azért venni, hátha a városban felszáll egy ellenőr. Ugyanarra a távra a menetjegy 1,2 leva… Feladtuk, nem akarjuk érteni miért.  Sok itt kint a hotel, panzió is, nagyon rendben vannak ránézésre, egy-két kóbor jószág persze itt is csámborog, de mint országszerte, békések és nem zavarnak sok vizet.

Buzludzha

1400 méteres magasságban, messziről is jól láthatóan hívogat az „UFO”, a világ egyik, ha nem legszürreálisabb komplexuma. Tervezzük minél hamarabb meglátogatni, hogy egy egész bejegyzést szenteljünk neki (utólagos megjegyzés: azóta sikerült), most csak pár szó és hasznos infók. A monumentalista brutalista utópista szocialista építészet remeke. Igen rossz kondícióban van már sajnos, a belső tér nem is látogatható, életveszélyes, aki szeretné látni, minél hamarabb tegye meg, nehogy úgy járjon, mint Tamás cimborám, aki nemrég egy napfényes délutánon megérkezett Máltába és pont aznap délelőtt szakadt be az Azúr-ablak. Buzludzha és a közeli Stara Zagorában található rokon stílusú emlékmű a volt Jugoszláv Spomenikekhez hasonlatos építmény, kötelezően látogatandó helyszínek sci-fi rajongóknak, utópista könyvek és filmek kedvelőinek.
Megközelíteni csak autóval, stoppal lehet, de vannak kiváló szervezett túrák is.
mod_dsc0188.jpg

Sipka Emlékmű

Szintén szép hely. A hágó és védvonala a törökök elleni harcok legfontosabb végső állomásai voltak, erről máshol éppen eleget lehet olvasni, a táj és a kilátás szintén pazar. Megközelítése sem komplikált, érdemes Buzludzhával összekötni a látogatást, 10 km-re vannak csak egymástól. Alapvetően a kilátás miatt érdemes.
_dsc0435.JPG

Hristo Botev, a bolgár Petőfi

Kalofer kis település Kazanlak közelében, szintén a rózsák völgyében, szülőföldje a fiatalon elhunyt forradalmárnak, akinek szintén elég monumentális emléket állítottak. Érdekes dolog itt a kultusz, szintén van egy fílingje az alkotásnak.
1280px-pametnik_na_hristo_botev_v_gard_kalofer.JPG
(forrás: google.com)
A közeli Botev-csúcsot, a Balkán-hegység legmagasabb pontját is természetesen róla nevezték el. A csúcsot innen, a közeli Karlovoból a legérdemesebb betámadni, majd látjuk :).  Az országban nemrég létrehoztak egy projekt keretében pár Eko-trail elnevezésű kiépített túraösvényt is, amik arra hivatottak, hogy a nehezebb terepeket áthidalva kicsik és nagyok, családok együtt túrázhassanak. Ilyen Kaloferben a Byala-Reka Eco-trail. Az ilyen útvonalak állapotáról érdemes azért előre érdeklődni, jártunk már úgy máshol az országban, hogy 10 km után elfogyott az út... (Bacho Kiro - Bozentsi)
falkensteiner-hotel-stara.jpg(forrás: tripadvisor.com)
Bulgáriát egyértelműen autóval a legjobb bejárni, a végére ezért is ajánlok egy kicsivel messzebbi célt, Gabrovo-t és kis városkánkat Tryavna-t, ahol rengeteg szálláshely közül lehet válogatni. Most az apartmanok olyan 2500 Ft/fő/éj ár körül vannak, ha valaki már a közelben jár, megéri, december elejéig meg még nálunk is meg lehet húzódni.
Összegzésképpen amire igyekszünk rámutatni: Bulgária nem csak Szófia és a tengerpart. Rengeteg olyan kevésbé ismert, eldugottabb hely is van, amit érdemes útba ejteni, akár csak egy rövid szétnézés, mártózás (Koprinka) erejéig. Én most azt tudom egyelőre ajánlani, aki szeretné az országot megismerni, annak érdemes cimborákkal összefognia és egy jó két hetes autós körtúrában gondolkodnia. Igyekszünk minél többet mozogni, írni, kérdésekkel nyugodtan lehet hozzánk fordulni.

Szállás okosan: Couchsurfing

Ági

Bármilyen utazás tervezésekor az első amin "el lehet bukni" az az, hogy noha rengeteg szállás közül lehet választani, ezek nagy része iszonyat drága - és itt még csak nem is a szállodákra gondolok. Persze relatív, hogy kinek mi számít soknak, de azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy a szállás költsége jelentős részét teszi ki a keretnek (főleg, mióta a fapados- repülés és buszozás, autós közösségi kezdeményezések korát éljük). Másrészt a népszerűbb városokban már hetekkel, ha nem hónapokkal előbb betelnek a helyek a kedvező ár-érték arányú szállásokon. Ezt kétféleképpen orvosolhatjuk: az egyik, ha már hónapokkal előre tudjuk mikor akarunk menni, és időben foglalunk. Ezt persze nagyban csökkenti a spontán elindulás lehetőségét. Másik lehetőség a Couchsurfing. Ez egy olyan oldal, ami vendéglátókat hoz össze utazókkal, és fordítva, mindezt ingyen, amiben jelentősen különbözik az Airbnb-től. 

 

pexels-photo-386133.jpeg

(forrás: rawpixel; pexels.com)

DE! És itt ez egy elég nagy de: a Couchsurfing egyáltalán nem arra való, hogy megússzuk a szállásköltséget. Az csak az egyik előnye. A hangsúly itt a helyiekkel való megismerkedésen, a tapasztalatcserén van, szóval nem árt, ha a "surfer" nyitott személyiség, és szeret másokkal megismerkedni. Mint az összes közösségi kezdeményezés, ez is a kölcsönösségre épül. Ez azt jelenti, hogy nem működne, ha nem lennének "host"-ok, akik hajlandóak megosztani otthonukat ismeretlenekkel.

 JÉÉZUS, DEHOGY ENGEDNÉK BE VADIDEGENEKET A LAKÁSOMBA!!!!! - kiáltanak fel most elszörnyedve néhányan, de a dolog azért ennél kicsit árnyaltabb.

Az oldalon ugyanis lehetőség van elég részletes profil kitöltésére, fotók feltöltésére, sőt a felhasználók referenciákat írnak egymásról. A stoppolással ellentétben itt tehát nem az "ismeretlenbe" ugrunk bele, hanem kapunk egy hozzávetőleges képet a másikról. A megérzésekre persze itt is hallgatni kell. Fiatal nőként például nem biztos, hogy teljesen jó ötlet egyedülálló, profilja alapján az oldalt inkább társkeresőként használó egyedülálló középkorú férfiak ajánlatait elfogadni.

 Mert hogy a szálláskeresés kétféle módon történhet: az egyik, hogy rákeresel a városra, ahová utaznál, ahol az oldal kilistáz egy csomó lehetséges szállásadót. Van némi lehetőség finomhangolásra, amellett, hogy mikor és hányan utaznátok, kiválaszthatod a host nemét, életkorát, hogy van-e állata/gyereke, te vihetsz-e állatot/gyereket, szabad-e a lakásban dohányozni, és még egy sor tulajdonságot. Mi általában csak azt szoktuk megadni, hogy ketten vagyunk és hogy mikor mennénk, a többi úgyis kiderül a profilokból. Ha valaki szimpi, akkor lehet neki küldeni felkérést, és ha te is az vagy neki, akkor elindulhat a párbeszéd az oldal erre a célra létrehozott felületén.

A másik opció az, hogy létrehozol egy ún. public trip-et az adott városban (akár országban), ahol leírod hogy ki vagy, milyen céllal látogatsz oda, erre pedig jelentkezhetnek a helyi szállásadók. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen keresgélés kisebb eséllyel kecsegtet, mintha direkt requesteket küldene az ember, de egy próbát azért megér. Arra mondjuk fel kell készülni (főleg ha fiatal nő vagy, de nem feltétlenül csak akkor), hogy az ilyenekre óhatatlanul rácuppannak a perverzek, akik annak reményében vannak az oldalon, hogy, hát öhmm, ismerkedjenek. Náluk jó esetben általában már van is egy-két negatív vélemény, ami segít a döntésben. Ilyenkor érdemes őket udvariasan visszautasítani, majd jelenteni a profilt az adminnak.

 Itt jön a képbe a feedback fontossága. A profilján mindenkiről elolvashatóak a mások által írt referenciák, surfer és host szerepenként külön bontva. Ezeket mindenképpen érdemes végigbogarászni. Volt már olyan, hogy egy elsőre szimpatikusnak tűnő olasz srácról az egyik véleményben azt lehetett olvasni, hogy az őt elszállásoló lányoknak mutogatta magát és próbált "kapcsolatot teremteni" is, ami nem a legkedvesebb gesztus, ha az embert éppen vendégül látják egy idegen országban. Az ilyesmi előfordul, ezért is fontos, hogy próbáljunk minél több infót összegyűjteni a szállásadóról, de a hozzánk érkező utazóról is. Megfelelő kiegészítő módszer, ha rákeresünk a facebook profilra is, főleg ha az illetőnek nincs még túl sok referenciája (mindenkinek el kell kezdenie valahol, ugye). Erre egyébként jó kiegészítő megoldás a "personal reference", amit például a barátaitól kérhet az ember. Mert ahogy a facebook-on, itt is lehet ismerősnek jelölni másokat. Ez nem esik akkora súllyal latba, mint a host és a surfer referencia, de a semminél azért több. Mi is szállásoltunk már el, olyanokat, akiknek nem volt még referenciájuk, ilyenkor plusz felelősség, hogy az ember jó host legyen, hiszen vendégei számára ez az első ilyen élmény.

A profilok másik része a szállás leírása. Itt a host bemutatja az általa kínált lehetőségeket, leírja hogy az elhelyezés külön szobában, közös szobában vagy például a ház nappalijában történik, és lefektetheti az alapvető szabályokat. Általában minél többet hostolt valaki, annál hosszabb a szabályok listája, ami azt jelzi, hogy ez egy hosszú tanulási folyamat mindkét félnek, de mindenképpen megéri belevágni, mert rengeteg élményt és tapasztalatszerzési lehetőséget tartogat hostként és surferként egyaránt.

 

pexels-photo-567628.jpeg

(forrás: rawpixel; pexels.com)

Sokszor kompromisszumokkal jár a dolog. Ha vendégek vagyunk, alkalmazkodnunk kell, ha pedig nálunk vendégeskednek, új barátaink kényelme az első. Persze vannak határok, szabályok, magunkra is figyeljünk, de a szabály, hogy adjuk azt, amit mi is várnánk - mint az élet más területein - itt is ugyanúgy érvényes.

img_8970.JPG

prágai couchsurfing

 Következő bejegyzésünkben hasznos profilkitöltési és egyéb tippeket olvashattok, maradjatok velünk! 

Tíz dolog amit jó tudni, ha Bulgáriába látogatsz

Ági & Norbi
Elöljáróban csak annyit, a cím azért ilyen kommerciális, hogy könnyebben kereshető legyen, de igyekszünk saját tapasztalataink alapján pár olyan dolgot megosztani, amik másoknál még nem nagyon kerültek lejegyzésre. Lehet, hogy nem is tíz lesz a végén. Persze van pár olyan elem is, amit minden ilyen bejegyzésnek tartalmazni kell, hogy minél többet találkozzon vele a majdani utazó.

_dsc0551_bw.jpg

1. Taxikultusz


Tyúk és a tojás esete: nem tudjuk, azért ennyire ad hoc a városi tömegközlekedés, mert ennyi a taxi, vagy azért nem lehet mozdulni a sárga autóktól, mert nem túl emberbarát a transzportrendszer. Szófiában találkoztunk először ezzel a problémával. Naiv módon azt gondoltam, hogy a központi vasút- és buszpályaudvarról a nem túl távoli Decathlon-ba valahogy ki lehet ugrani. De nem lehet. Körülbelül fél órás térképbogarászást követően megtaláltuk a megállót, itt azonban úgy rácsodálkoztam az utastájékoztató rendszer fekete oszlopára, mint majom őseink a 2001. Űrodüsszeia monolitjára. Próbáltam helyiektől is segítséget kérni, ők azonban csak összezavarni tudtak, bonyolult átszállásokról beszéltek és sok szerencsét kívántak. Így hát nem mentünk a Decathlon-ba. Hülyén éreztem magam. Egyébként Szófiáról itt csak annyit, a metró viszont nagyon modern, kifogástalan, de a másik Decathlon-ba az sem megy ki.

Ezután Veliko Tarnovo következett. A vasútállomás egy ipartelep szélén van, nem túl bizalomgerjesztő. Gyalogosan szabályosan és biztonságosan csak hegynek fel (bár járda itt is csak kis foltokban található) lehet a központba jutni, de egyébként nincs semmi arra mutató jelzés, hogy ez így lenne. Az kb 10 perc, de mi van, ha nem arra mennél? Vagy jön egyszer csak a busz, amit a végletekig leegyszerűsített térképből nem lehet megfejteni, vagy taxi. Fájó dolog, mikor geográfusként nézegetem a térképet és nem dolgozza fel az agyam. Rákerestem, ugyanaz a cég készített pár településnek hasonlóan tehetséges térképet, gondolom sok-sok EU-s pénzért. Mi nem taxizunk, ezt ki kell, hogy emeljem. Ha nagyon muszáj, legutolsó esetben, de olyan még nem volt. Ebbe most nem is mennénk nagyon bele, a lényeg hogy köze van az Über magyarországi kiűzéséhez, meg hogy alapból irtózunk a kiszolgáltatott, előre nem leegyeztetett helyzetektől, ami főleg necces, ha az ember nem beszéli a nyelvet. Helyismeret nélkül először a városias rész felé vettük az irányt, de nem esett jól a sztrádakereszteződéses megoldásokon átvergődni az amúgy sem túl reprezentatív zónán (ellenben közelről láttuk a sörgyárat aminek a termékeit inkább nem fogyasztjuk). Visszafelé már rájöttünk, hogy a hegyen kell leereszkednünk és hogy nem is vészes.

Plovdivban egy külvárosi, de vasútállomáshoz és bevásárlóközpontokhoz közeli buszmegálló kedves kis elektronikus tájékoztató rendszere egyetlen, ám (valakinek biztos) igen hasznos információval tudott csak ellátni bennünket: kedd van. Neten próbáltam rendes térképet, esetleg interaktív alkalmazást találni, nem jött össze. Ugyanez történt Stara Zagora-ban is, neten semmi. Persze aztán a városban már ki lehet találni, de előre nem tud az ember tervezni és így igen kellemetlen a szinte mindenhol a település szélére kihajított busz és vonatállomásokra megérkezni. Nem hittem el, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, de a helyi tourinformos oldalak is a taxit sulykolják mindenhol. Legutóbb egy Szófia széléről a hegyekbe felvezető ingyenes vezetett túráról tájékozódtam, meg sem lepődtem, hogy a kiindulási helyre csak taxival lehet eljutni, más opciót nem jegyeztek a kiírásban. Egyébként az ár többnyire versenyképes a tömegközlekedéssel… De ne már, fulladunk meg…
taxi.png
"always happy to call you a taxi... :)"

2. Kakaónak néz ki, de nem az! Óvakodj a bozától!

Na ez az, amiről szinte minden blogban írnak és így nekünk is kötelességünk a figyelmeztetés.
Biztosan van jó boza, talán a házi, de boltban ne vegyél. A gyanútlan külföldi meglátja a hűtőben átlátszó üvegben tárolt kakaószínű italt, majd megveszi, és jó esetben kibontás után megcsapja az a fermentálódásra jellemző gyanús szag, ami óvatosságra inti. Rossz esetben, ha mondjuk nagyon szomjas és mohó, lendületből tolni kezdi és egész teste görcsösen összerándul a találkozástól. Francia lakótársunk csak a szaglásig jutott, megkóstolni már nem merte, ellenben gyorsan kiöntötte a mosogatóba (kb. öklendezve). (Utólagos megjegyzés: azóta egyszer kipróbálta, többször nem emeli szájához.)

Nem nagyon ragoznám tovább, itt van Ági videója az első és mindmáig egyetlen próbálkozásunkról:

3. Most jöjjön egy pozitív dolog: a vonat nagyon-nagyon olcsó


Erről előző bejegyzésünkben bőven értekeztünk, javaslom annak elolvasását. A buszozás viszont nem mindig egyszerű. Többnyire előre kell helyjegyet váltani, ami egész meglepő dolog volt számunkra, azonban így senki sem áll, nyomorog, mint otthon. Azonban rengeteg a busztársaság, kevésbé forgalmas vonalakon vagy időintervallumokban kisbuszok mozognak, az áruk neten nincs mindig feltüntetve, és ha nem kiindulási állomáson előre megváltott jeggyel ugrunk fel, akkor a szerencsén is múlik, felszállhatunk-e. Nincs heringparty. Van már néhány érdekesebb buszos élményünk, hegyi rallyzás, ilyesmi, nem véletlen, hogy igen kedvelt helyváltoztatási forma a stoppolás. A legegyszerűbb tényleg autóval eljutni A-ból B-be. Egyébként a busz legrosszabb esetben is annyiba kerül mint otthon, tehát katasztrófa akkor sincs, ha pontos árat nem találunk, volt már, hogy olcsóbb is volt, mint amit neten írtak.
Egy kiegészítés a vonatozáshoz, ami az előző bejegyzésből kimaradt: a társaság honlapjának mobilos verziója nem működik rendesen. A csatlakozásokkal nem tud mit kezdeni például, így ha csak mobil van nálunk, a vonalhálózat ismerete nélkül meg vagyunk lőve. Van olyan is, hogy pár járatot csak úgy kihagy. Amúgy a honlap egész jó, kibontva az egyes viszonylatokat, minden  információ világosan és tisztán elérhető. Egy nagy baj van még, ha valami változás van, azt nem jelzik a honlapon, kivéve, ha tervezett és hosszabb távú a dolog. Szóval azért érhet meglepetés... :)
Buszokra egyébként itt tudtok rákeresni (de sokszor teljesen fals infókat ad meg, ezért helyben érdeklődjünk MINDIG): 
http://www.bgrazpisanie.com/en

Vonatokra pedig itt:
http://www.bdz.bg/en/

4. Mítoszrombolás: nincs taposós WC


Az első sztereotípia, ami Bulgáriáról beugrik sok embernek otthon (főleg akik jártak itt a 70-es években), az az ún. taposós, más néven guggolós vécé. A török fajta. Hála az égnek még egyel sem találkoztunk eddig (mintavételi egység: benzinkút, múzeum, étterem, művház, szálloda). Így van ez sok más dologgal is. El kell keserítsem azokat, akik történelmi bakikra, a török időkre, trianonra hivatkozva próbálják igazolni, menteni hazánk jelenlegi helyzetét. Itt nem kicsivel tovább voltak a törökök is, nem mondanám egyszerűbbnek a történelmet, aztán mégis az a helyzet, kardinális különbségeket nem fedeztem fel. A sztereotípiákat tessék elfelejteni. Lehet, hogy ez a fejletlen balkán, de akkor Magyarország is jócskán oda tartozik. Utólagos megjegyzés: azért lehet vele találkozni, de ritka mint a fehér holló... Ellenben van egy idegesítő szokás itt, a WC ajtók sokszor nem zárhatóak.)

5. Szófia


Szófiáról még csak az első benyomásaimat tudom megosztani. A központon kívül még nem jártunk, ez tény, de ahol mozogtunk, na az kifogástalan. A központi busz- és vonatállomásról korábban már értekeztünk (modern, biztonságos, de a környéket azért jó minél gyorsabban elhagyni), de hangulatos, kellemes nagyváros, relatív biztonságérzetem jobb volt, mint például Budapesten. Többen hüledeztek már az itteniek közül is, akik jártak fővárosunkban, hogy elképesztő mennyi ott a hajléktalan. Szófiában – és más nagyobb városokban, mint például Plovdivban, vagy a sok tekintetben Miskolccal rokonítható Stara Zagorában is – jobb a helyzet e téren.

(Utólagos megjegyzés: Persze hatalmas szegénység van, óriási "telepek" vannak Szófiában és bizony Plovdivban is és lényegében mindenhol, de a közbiztonság jobb. Szófiában azóta jártunk párszor, lényegében nem egy nagyon-nagy város, olcsó és jól közlekedhető, értem ez alatt, hogy emberi léptékű.)

metro.png
metrózás Szófiában: tiszta, korszerű, akadálymentesített, szellős, olcsó

6. Vezetési "kultúra"


Hozzá vagyunk szokva a cifraságokhoz, de itt kicsit terheltebb a társadalom. Nem igazán értjük, miért kell egy olyan kisvárosban is ahol lakunk, macskaköves, szűk járdás (erről bővebben lentebb), beláthatatlan kanyarokkal tarkított részen kitaposni a merdzsó, vagy a jobb napokat is látott Lada lelkét (egyébként a Ladákkal Dunát lehetne rekeszteni, meg még más nagyobb folyókat és tengerszorosokat is, de rendkívüli módon vigyáznak rájuk az emberek, gyönyörű állapotban megőrzött darabokban lehet gyönyörködni). Vigyázva közlekedjünk!

Nehéz szavakba önteni, vagyis nem is az a nehéz, hanem szofisztikáltan tálalni a véleményünket. Teljesen alkalmatlan a lakosság. Rengeteg a hülye, megy a "janizás" a 30 éves sportkocsikkal, de az idősebbek is iszonyat figyelmetlenek. Felelőtlenség, ez az ami az itteni gondolkodás több dimenzióját is áthatja sajnos. Indexelni pláne nem szeretnek, a kerékpárossal sem vergődnek nagyon. Igaz a zebrák sokszor le vannak kopva, bár tábla akkor is van, nem zavarja őket a jól látható zebra sem. Kanyarodó útnál iszonyú körültekintően és csak ha nagyon muszáj, akkor keljünk át az úttesten, ne ringatózzunk a zebra létének hamis biztonságában.

img_4894.JPG

7. Üvegvisszaváltás


A sör szintén nagyon olcsó, ezért senkit ne bántson a tudat, hogy az üveget nem fogja tudni visszaváltani. Rengeteg a szelektív üveggyűjtő, használjuk őket bátran. Az a helyzet, hogy van, hogy felszámolják az üveget, van, hogy nem. Van, hogy random helyen visszaveszik, van, hogy még úgy sem, hogy a nyugtát mutatod, itt vetted az adott sört. Nem értjük és ez már 40 éve is így volt, Ági nagymamája is mesélt erről. Ez van.
Kis adalék még: Bulgáriában nem vergődnek a közterületi alkoholfogyasztással, így aki kulturált, nyugodtan megihat egy sört a parkban pihenve, vagy a forró utcákon sétálgatva.

8. Kávéautomaták


Mindenhol, de tényleg. Jóval sűrűbben vannak, mint nálunk a nemzeti dohányboltok. Egyik-másik nem túl bizalomgerjesztő, koszosabb, párszor már meg is szívtuk, hogy benyelte a zsetont, vagy csak habot, cukros vizet kaptunk, de jó dolog. Néhány design ráadásul igen megmosolyogtató, itt van egyik kedvencünk, minden megtalálható rajta, amit számunkra a kávézás jelent:

img_1758.JPG

9. Járdák.

Ha van valami, amiért a hazai nyugdíjasok és/vagy babakocsis anyukák (minimum) tömeges lincselést rendeznének az önkormányzatok tagjai ellen, az a járdák állapota. Mint ahogy azt már említettük, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a várostervező irodák különös vonzalmat táplálnak a térkövek iránt. A karbantartás és állagmegőrzés viszont már más téma. Ami miatt ez igen fontos, hogy sokszor így az úton tud csak az ember közlekedni, az meg nem túl szép és nem is túl veszélytelen (fentebb).

Állítólag Szófiában hamarabb eshet az ember egy megrongálódott fedelű csatornába, mint hogy rablás áldozatává váljon. Az tény, hogy jó a közbiztonság, ugyanakkor rengeteg a lyukas, billegő, hiányzó borítás, szóval csak óvatosan. Talán van rosszabb, mint hogy keserves a gyalogosforgalmi elemek kondíciója, mégpedig mikor egyáltalán nincsenek olyan helyeken, ahol pedig igen indokolt lenne. Vagy van, hogy a járda, utcafront a telek meghosszabbítása, önkényes járdafoglalás történik és minden kacatot, tűzifát ott tárolnak, vagy csak simán oda parkol fel a Lada, vagy mondjuk kecskét nyúznak a csatornafedél felett (true story).

10. Bulgária nem csak egy tengerparti sáv.

Ha rákeresünk Bulgáriára, többnyire ezekkel a szavakkal találkozunk: all inclusive, Neszebár, Napospart. Persze fontos, mi is úgy tervezzük jó sok időt töltünk majd a strandok bejárásával, de szerintem ha valaki csak tengerpartozni akar jönni Bulgáriába, az azért gondolkodjon el rajta. Plusz ezt a Napospart témát felejtse el mindenki igen gyorsan...

Az a helyzet, hogy az ország tele van rejtett kincsekkel, iszonyú tagolt és sokrétű. Bulgária az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek országa, remélem jó sokat tudunk majd írni az országban való barangolásainkról.

(Utólagos megjegyzés: autó nélkül viszont meg van lőve az ember. Kiváló roadtripeket lehet szervezni, kitalálni, de másképp nem is nagyon érdemes országjáró körútra indulni. Több infóért, tapasztalatért kérdezzetek bátran.)

A végére véletlenül csak pont tíz lett.

Ha valakinek infókra van szüksége, kérdezzen bátran!

tenger.jpgnapkelte Burgaszban

Vonattal Bulgáriában - MÁV vs. BDZ

Ági

A MÁV-ot ismerjük. Alig akad magyar ember, aki ne szívta volna meg valamilyen úton-módon a Magyar Államvasutakkal. Retkes, szoci korszakból (vagy netán még azelőttről) maradt muzeális szerelvények, középkori leprakórházra hajazó illemhelyek, percekben kifejezett (de sokáig be sem vallott) órás késések, végeláthatatlan várakozások a semmi közepén lévő állomásokon. Sokak arca már amiatt eltorzul a dühtől, ha csak visszagondolnak egy esetre, amikor éppen látták kigördülni az utolsó csatlakozásukat az állomásról, és még a jegy árát sem kapták vissza a leereszkedő jegypénztáros nőtől, stb. Arról nem is beszélve, hogy mindezt horrorisztikus összegekért, ilyen-olyan plusz lehúzással, mint pl. Intercity, vagy teljes mértékben védhetetlen gyorsvonati pótjegy. Csak én oldalakat tudnék megtölteni azzal, hogy mikor, milyen módon sikerült pórul járnom.
Mindennek ellenére azonban szeretek vonattal utazni, mert van egyfajta fílingje. A busszal ellentétben az ember sokkal szabadabban mozog, ki tudja nyújtani a lábait, ráadásul az esetek többségében a vasúti pálya szebb helyeken halad, mint az autóút, nem beszélve arról, hogy biztonságosabb is. Ugyanakkor ahogy lejárt a diákigazolványom és elmúltam 26 éves, a vonatozás egyfajta luxuskiadássá vált számomra, a hazaúton kívül - ha nem tudtam másképp megoldani (telekocsi) - le kellett mondanom az öncélú MÁV-örömökről. Például Szegedről leugrani a Balatonra, mondjuk Siófokra vonattal - gyors lecsekkoltam elvirán - oda-vissza 12 760 magyar forintba fáj, ami akárhogy is nézem, a minimálbért éppen hogy csak felülről karcolgató (volt) fizum több mint 10 százalékát élből el is vitte volna. Persze akkor még nem ettünk egy lángost, nem gondoskodtunk szállásról, stb. Még jó, hogy telekocsival vagy stoppal is egész jól meg lehet oldani. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy Magyarországon a vonatozás abszolút nem a csórók sportja, az ún. középréteg számára sem túlzottan versenyképes. Mielőtt elkezdek ettől a szomorú ügytől zaklatottá válni, térjünk inkább rá a bejegyzés valódi témájára, ami az EU legszegényebb országának vasúti helyzete.
Bolgár vonat. Nem cseng valami jól. Szolnokiként jó párat láttam a vasútállomáson Burgaszból és Várnából jönni: soha nem tűntek túl bizalomgerjesztőnek, ahogyan a román vonatok sem. Úgy alapból a magyar mentális térképén e két ország afféle elmaradott, ruppótlan helyként szerepel, ahol minden szakadt, és koszos, lelopják a lábadról a cipőt miközben alszol, meg ilyenek. Persze mi nyilván gondoltuk, hogy ez túlzás, de úgy voltunk vele, hogy majd látjuk.
Érkezésünk busszal történt, amiről már írtam is korábban. A vasútból annyit érzékeltünk, hogy a Szófiai állomás elég szép, rendezett és modern. A francia lakótársunk érkezésünkkor szólt, hogy van itt egy nagyon szép, rózsaszín, szocreál kivitelezésű, a jegypénztáros néni kezei által golyóstollal gondosan kitöltött "Karta Klasszik" törzsutas kártya, potom 50 leváért (26 év alatt 30)/év. Ez nagyjából 8300 forint, ami két oda-vissza Szófia körrel meg is térül, mert a kártya bemutatásával féláron veszed a jegyet. Oké, otthon is van ilyesmi, a MÁV Start Klub kártya, de most komolyan, ki akar ezért 34 900 forintot fizetni? Mondjuk a hazai horror jegyárak mellett azért hamarabb behozná az összeget, ez tény, de minek, ha ott a telekocsi.

 akár mi is rárajzolhattuk volna a jeleket

Az érkezési tréningre szintén busszal mentünk, mivel az oda-vissza utazás árát térítették (az odaút dupláját kaptuk vissza), így az az egyedülálló helyzet állt elő, hogy a legdrágább tömegközlekedést kellett választanunk. A tréningen kérdezgettük a többi (főleg olasz, spanyol és francia) önkéntest a vonatos tapasztalataikról. Abban mindenki egyetértett, hogy nagyon olcsó. A franciák szerint iszonyatos állapotok uralkodnak már az állomásokon is, a vonatok nagyon elavultak, lassúak és rendkívül mocskosak, sokuk most látott ilyet először. Az olaszok és a spanyolok nem voltak ennyire finnyásak, bár azért elsőre ők is elámultak, de aztán hangulatosnak találták. A lengyelek és az ukránok nem igazán mondtak rá semmit, hát vonat, az ilyen. Ez alapján azért nagyjából be tudtuk lőni, hogy a képzeletbeli koordináta rendszerben mi hol fogunk elhelyezkedni, ami az elégedettséget illeti, de úgy voltunk vele, hogy ki kell próbálni, főleg hogy mindenki mondja mennyire olcsó.


Szóval nagyon megörültünk a kedvezménykártyának, be is terveztünk egy "bemelegítő" Veliko Tarnovói látogatást. Ez azért volt jó, mert átszállás nélkül lehet menni, és elsőre nem nagyon mertünk átszállásosat bevállalni. És itt derült ki számunkra, hogy valójában mennyire olcsó.  Tryavna és Veliko Tarnovo között (41 km) 3 leva (500 Ft), később Tryavna és Gabrovo viszonylatban (26 km) 2.10 leva (350 Ft), Tryavna és Plovdiv között (193 km)  10.20 leva (1700 Ft) a teljes árú (!!!) jegy. Szóval nekünk 50%-os kedvezménnyel oda-vissza ennyi. Ez elég nagy kúlság. (Azért azt meg kell jegyezni, hogy itt a fizetések némileg alacsonyabbak az otthoninál, de nem annyival, hogy ezt a már magyarként is hihetetlen olcsóságot indokolja. Vagy nálunk iszonyat drága, ahhoz képest, amilyen.)
A helyzet az, hogy mi egyáltalán nem kaptunk sokkot, legalább is ami az állomásokat és a szerelvényeket illeti. Mindketten láttunk már sokkal cifrábbakat otthon. Jó, az állomások kicsit régebbiek, meg vannak szakadtabbak, de messze nem a Keleti-sztájl, ahol bent alszanak a hajléktalanok, meg repkednek a galambok. A vonatok itt is régiek, csak elvétve lehet újabbakat látni. A kabinos fajtából a plüssös megoldás gyakori, az "összevont" pedig a klasszik zöld műbőrös fajta. Ugyanolyan kosz van, mint az otthoniakon, (de azért nem olyan ragadós módon, mint pl. egy Debrecen-Budapest gyors, vagy egy Békéscsaba-Szeged személy). Az összképen talán kicsit az ront, hogy pluszban szét is van graffitizve mind, bár amúgy szerintem az jól néz ki, meg amúgy is szélmalomharc folyton lemosni/újrafesteni. A szerelvény ugyanúgy lerohad útközben, ahogy első utazásunk alkalmával ez meg is történt, három kilométerrel a cél előtt, Debelets állomáson. Ez egyébként remek alkalom volt a "várakozni" (чакал) ige elsajátítására, mert ezt hallottuk mindenkitől aki éppen a hozzátartozóit tájékoztatta a helyzetről/próbált fuvart szerezni. Nagyjából 15 perc elteltével a kalauzok elkezdték kérdezgetni az utasokat, hogy ki akar átszállni Rusze és Várna irányába (nem fog). Ez nem sok jót jelentett, mármint nekik, de egyúttal megkezdték az utasok összeszámlálását. Mi egyébként ekkor a köszönésen és a köszönömön kívül és néhány evidens főnévtől eltekintve nem igazán tudtunk bolgárul kommunikálni, a vasúti személyzet és a fülkében ülők pedig nem beszéltek angolul, úgyhogy nekünk fogalmunk nem volt, hogy ilyenkor ez hogy megy. A párbeszéd köztem és a kalauz között körülbelül így zajlott:

Kalauz: *Hosszú, bolgár mondat, amire a többi utas rázza a fejét (ami itt az igen, csak hogy még jobban össze legyünk zavarodva)*
Én: Izvinete ne govorja blgarsko. Do you speak english?
Kalauz: No... Bus.
Én: Veliko Tarnovo
Kalauz: Yes.
Szóval ezt meg is beszéltük, és néhány perc várakozás után valóban be is gördültek a buszok, amikre valóban jó volt a vonatjegy. Ez számomra eddigi mávos tapasztalataim alapján példátlan, már nem a lerobbanás, hanem a pótlóbusz küldése. Ráadásul vasárnap.

 

Eddig hármat utaztunk, a másik két utunk sem volt éppen problémamentes, volt némi késés, meg álldogálás, de a csatlakozás nem hagyott ott (mint megtudtuk, az aznapi utolsó vonatok soha nem hagynak ott csatlakozást, ami öröm, mert így nem kellett a bizalomgerjesztőnek semmiképpen nem nevezhető Sztara Zagorai vasútállomáson töltenünk az éjszakát. Mert a megállók bizony többnyire kint vannak a világ végén, de legalábbis nem a települések legszebb részein. Erről következő bejegyzésünkben kicsit bővebben is olvashattok majd.
Első benyomások alapján azt tudjuk mondani, hogy a bolgár vasút ugyanolyan, mint a magyar, tehát messziről sem tökéletes, de nem is igyekszik úgy tenni, mintha az lenne. Viszont nagyon olcsó, és szép helyeken megy, úgyhogy ahová lehetséges, biztosan vonattal fogunk menni.

Utólagos megjegyzés (Norbi):

A blog megírása óta eltelt egy kis idő :). 6 hónap elteltével így áll a mérlegünk vonatozás ügyileg: 5200 km, 52 alkalom, fejenként 100 euró. Voltak nehéz pillanatok, de semmi olyan, aminél idegesítőbb otthon ne történt már volna. Szóval nem ábrándultunk ki a bulgáriai vonatozásból, sőt. Most épp nagy felújítások zajlanak délen, szerencsés, hogy mostanában nem is kell azokon a részeken közlekednünk, de hátha ezek valós eredményekkel is járnak.

 

 

Gabrovo: Cat City. Underground.

Eklektikus. Ez az a szó, ami Bulgáriát leginkább leírja számomra. Már az országba érkezésünk napján keresztülhaladtunk a tőlünk egyébként közúton kevesebb, mint 20 km-re elterülő városon, melyről korábbi bejegyzésemben azt írtam, akár Miskolc és Pécs szerelemgyermeke is lehetne, így hát illet mihamarabb tiszteletünket tenni egy kis körbenézés erejéig. A vonatútról nem igazán írnék, a vasút működésének egy egész posztot szentelünk nemsokára. Röviden csak annyit, a hegyi viszonyok miatt egy óra az út átszállással, de nem baj, mert szép patakvölgyekben, alagutakon vezet keresztül a vonal.

 

dscn0802.jpg

heroikus harcsamentés a kiszáradt szökőkútból

A vasútállomás környéke hozta az elvárható hangulatot, lángos illata csempészett gyengédséget az álmosan elnyúló szürke, kopott világba. A hegyen nyúztózkodó panelházak Dunaújváros miliőjét idézték, tetszett. El is indultunk befelé. A város a bolgár kulturális újjászületés egyik központja volt, apró kis óvárosát – mely egyébként szépen megmaradt, de azért körbeépítették tömbházakkal – és az arra épülő többszintes polgári jellegű utcácskáit látva ezt el is lehet hinni. Ami számomra nagyon érdekes, hogy szerintem részben ennek hatására emelte itt a szocialista városfejlesztés általam eddig még nem sosem látott szépségű brutalista és „sztálinbarokk” remekeit. Rövid séta után először egy a colosseumokat idéző épületet, majd egy 17 emeletes, a párizsi Pablo Picasso sugárút lakóházainak stílusjegyeit hordozó tömbházat megpillantva kezdtünk el bőszen kattintgatni.

 

dscn0807.jpg

sportaréna és lakóház

A kis Yantra folyó partján tovább haladva érdekes szobrokat, installációkat találtunk. Szürreális koracél, fémalkotások voltak, amik egy épület körül elkezdtek sűrűsödni. Ez volt a Humor és Szatíra háza". A négyszintes múzeum és kiállítótér kemény 3 leváért (1,5 euro) látogatható, megismertet a gabrovói és bolgár humor gyökereivel, továbbá belföldi és külhoni művészek többnyire Európa és a világ dolgait kifigurázó, görbe tükröt tartó alkotásait mutatja be. Sajnos nem tudtuk, mennyi idő kell a megtekintéshez, vissza fogunk még térni, így tippre minimum két óra biztosan szükséges.
dscn0820.jpg

 Don Quihote de la Yantra

Itt végre megtudtuk miért a macska a város totemállata. Egy városi legenda szerint a gabrovóiak levágták macskáik farkát, hogy télen, ha kiengedték őket, rövidebb ideig kelljen nyitva tartani az ajtót, kevesebb hideget beengedve a lakásba. Egyébként természetesen az utcákon rengeteg a macska, de ez szokványos.

dscn0832.JPG

Nem vagyok, vagyunk azok a nagy múzeumlátogatók, Prágában is csupán egyet, a Trabant Múzeumot tekintettük meg, de itt még van pár, ami felkeltette az érdeklődésünket, például az interaktív iparmúzeum, amit majd talán legközelebbi átruccanásunkkor meg is ejtünk. A 60 000 fős városban egyébként Tolnai Gergő cimborám szavajárásával élve „Jézuskától géppuskáig” van minden, ami kell, végtére is a környék központja. Egyre inkább látjuk, miféle kis paradicsomba csöppentünk, rengeteg a „rejtett” kincs. Ezek persze csak számunkra voltak eddig rejtve, mivel nem ismertük őket, de tényleg az a helyzet, hogy minden kis faluban, völgyben, hegytetőn, kavics alatt van valami, amit muszáj megnézni, megélni. Rengeteg dolgunk lesz még itt.

Fun fact: Gabrovo állítólag Bulgária leghosszabb városa, 25 km hosszan nyúlik a Yantra folyó mellett. Legalábbis egyes források szerint... Az igazság az, hogy faltól-falig 10 km, a csatolt kis falvakkal, ahol már folytonosság hiány is fellép 18 km.  Azért hosszú, az igaz, de a lényegi része (elhagyva az ipartelepeket) simán sétaléptékű.

(Utólagos megjegyzés: így bulgáriai létünk vége felé érve Gabrovo megítélése nem romlott, sőt. Ajánljuk mindenkinek, jó a hangulata és az egyik legérdekesebb város itt, ráadásul közel Veliko Tarnovohoz, ami turisztikailag felkapottabb)

 

A stoppolásról, avagy a kényelmetlen érzésektől az „aha-élményig” #3. Dress-code

Norbi

Fontos kérdés ez is. Túlzásba nem szeretném vinni a dolgot, de érdemesnek gondoltam kitérni néhány apróságra Egyszerű mégis fontos dolgokról esik pár szó, amik javíthatják esélyeinket.

1. A napszemüveg kérdése:

az én meglátásom, hogy amennyire csak lehet, kerüljük.  Persze ha kell, akkor kell, ha hunyorgunk és fintorgunk mellé az nem túl bizalomgerjesztő. A szemkontaktus felvétele fontos dolog, sok autós is törekszik erre. Egyébként is érdemes a bent ülők jelzésit, amennyire tudjuk figyelni.  Előfordul, hogy sokáig várakozunk már valahol, de gesztikuláló jelzéseket kapunk, melyeknek általában ez a jelentésük: „bocs, csak ide jöttem”, sajnos nem férsz be, rövidesen beszállnak hozzám”, „céges kocsi, ne haragudj”. Ezek a visszajelzések azt jelentik, az emberek ezen a helyen alapvetően segítőkészek, rövidesen akad valaki, aki elvisz.  Ha mindenki fapofával néz maga elé és kerüli a szemkontaktust, akkor baj van.

2. Világos ruhák.

Ezt tényleg nem ereszteném bőre. Fekete kapucniba burkolózva nyilván kisebb az esély. Mondjuk a full fehér sem jó, könnyen koszolódik. Jobb, ha például „sportosan elegáns” figurát veszünk fel, persze mindenkinek meg van az egyéni stílusa, a lényeg az ápolt ábrázat. És igen, a szakáll is lehet ápolt. Ha pedig zenekaros felsőben stoppolunk, jó eséllyel megállnak nekünk más, a szubkultúrába tartozó egyének, akikben szimpátiát ébresztettünk.

3. Ne legyünk málhás szamarak.

Két hátizsákkal, három szatyorral, külön hűtőtáskával és egy gurulós bőrönddel maximum a reptéri transzfer áll meg, vagy egy tehertaxi. Persze mindig van, aki megszán, stoppoltam már biciklivel is, ha úgy hozta a sors, de ne szúrjunk ki magunkkal. Egyébként is nehéz a sok cuccra figyelni. Mosni is tudunk útközben, erre rengeteg lehetőség adott: hostel, couchsurfing, mosoda, ártézi kút.

4. Láb higiénia.

Jól válasszunk cipőt. Legyen alkalmas némi gyaloglásra, nyilván évszaknak megfelelő legyen, de amennyire csak lehet, szellőzzön. Előfordulhat, akivel utazunk szállást kínál, vagy couchsurfingre adtuk a fejünket, ne hozzuk magunkat kellemetlen helyzetbe.
259976_183398288381340_6416625_n.jpg
Kecskemét főtér, első a tisztaság
5. Nem dress-code, de fontos, hogy úgy is nézzünk ki, mint aki tényleg szeretne tovább menni. Ha unjuk is a helyzetet már eléggé és dühösek vagyunk esetleg, azt ne kommunikáljuk kifelé. Ne vágjunk fancsali képet, ne üljünk le az út szélére (vendéglátásban, ügyfélszolgálaton dolgozók előnyben). A mosolygás jó, kis humort is lehet a dologba csempészni, de azért ne csináljunk magunkból vásári majmot se. Párban ez is könnyebb.
És hogy miért jó párban stoppolni, arról majd a következő stoppos bejegyzésben... :)
48269_10201116798795855_176328010_o.jpg
vidáman mosolygok, gerjesztve a bizalmat, hiszen még csak 3 órája állok a 40 fokban

A stoppolásról, avagy a kényelmetlen érzésektől az „aha-élményig” #2: Olvasgatnivaló

Norbi

Másoktól tanulni a legszórakoztatóbb dolog. A blogok, könyvek olvasmányos stílusa, képi világa könnyen feldolgozható, ragadós információkkal látnak el bennünket. Aki könyvírásig jutott már esetleg ebben a témában, az minden bizonnyal kiváló mesélő és igen tapasztalt utazó, aki kerüli a Coelho-féle parasztvakítást, továbbá a Saint-Exupéry Kis Hercegéből ismert földrajztudóssal ellentétben saját bőrén tapasztalt dolgokról ír. Ha már itt tartunk, azok a cikkek sem érnek, hogy „A világ tíz legszebb helye, amiket látnod kell, mielőtt meghalsz”...
Első könyvünk melyet tiszta szívvel ajánlunk, Belényi Dániel „Útikalauz modern nomádoknak” című mesterműve. Ebből tényleg meg lehet tanulni, hogyan legyünk igazi utazók és ne csak turisták. Nem csak stoppolásról, hanem egyéb közlekedési lehetőségekről, koszt és kvártély dolgáról is értekezik, mindezt kiváló humorral fűszerezve.
Néhány kedvcsináló idézet a könyvből:
„Úgy érzed, elromlott a nyaralásod, miközben épp ellenkezőleg, talán új esélyt kaptál valami minden eddiginél jobb dologra. (...) Az utazás egyébként is hullámvasút: minden rossz dologra jön egy jó. Ez nem filozófia, ez tapasztalat.”
Ehhez annyi plusz, hogy ha valaki még nem elég tapasztalt utazó, vagy van olyan szintű az önismerete, hogy tudja, egy nehezebb pillanatban kell, aki segítse, ott legyen mellette, az tényleg gondolja át rendesen, nekivágna egy nagyobb útnak egyedül. Az egyedül utazásnak is meg van a helye, hajrá, de ésszel.
                                                          
„Sosem vagy egyedül. Legfeljebb éppen nem a barátaid vannak körülötted. De még lehetnek azok...”
Na igen. Ez egy fontos dolog, ha az ember egyedül utazik. 

Nem akarok információ-cunamit zúdítani rátok, higgyétek el és nyugtázzátok, hogy több órányi olvasnivalót is kitenne, ha esetleg még a zenében, filmekben, videókban megjelenő stoppos motívumokról is elkezdenék értekezni. Ez szerencsétekre csak kevesek „kiváltsága”, hogy alkalmasint hallgathassák, túlélhessék. Pár könyvet idővel még biztosan be fogunk mutatni, vagy csak így ajánlani, egyelőre csak egy, hogy én is biztosra mehessek, elolvassátok.
covers_177429.jpg
Könnyedebb szemezgetnivaló a „hungarohitch” facebook oldala. Többek között stoppos versenyeket is rendeznek a srácok, de ami miatt most itt megidéztem őket, az a „STOPPOS ARCOK” című facebook album, ahol interjúkat olvashattok az egyes alanyok képeinek leírásaiban. Engem is meg lehet itt találni indokolatlan Miskolc táblával (gyorsan kellett valami és ez volt épp náluk, egyébként soha nem stoppoltam még arra).
Adalék a végére: Habár ez egy stoppos rovat, mi sem mindig csak stoppolunk, lehet bátran kérdezgetni, tanácsokat kérni tőlünk más vonatkozásban is. :)
(Ági:) ...Például arról, hogyan vegyél buszjegyet másnapra úgy, hogy nem beszéltek közös nyelvet a jegypénztárossal (ma esett meg, de erről majd később).
Ja és még annyit, hogy nekem ez volt az a könyv aminek elolvasása után nagyon átértékeltem az addigi dolgaimat. Segített szembenéznem önmagammal, mármint azzal kapcsolatban, hogy utazni szeretnék, annak átgondolásában, hogy ennek nem is nagyon van akadálya. Mikor ezt a könyvet megkaptam Norbitól 29. szülinapomra, nem gondoltam volna, hogy laza 11 hónap múlva Bulgáriában írom ezt, ahová "hirtelen felindulásból" eljöttünk EVS-re. Szóval erős könyv, na. :D
süti beállítások módosítása