Bulgária: 24 óra talpon, az indulástól az érkezésig.

2017. december 09. - lofiwanderers

Ági

Utazás előtti hét - avagy hogyan válaszolj a huszadik "Ugye mindent bepakoltatok?" kérdésre

Utazni jó. Minél közelebb az indulás ideje, annál inkább várod (és ezzel párhuzamosan ideges és nyugtalan is vagy). Ideális esetben bedobálsz pár cuccot a bőröndbe, hátizsákba és mész, amikor kell.
Na, a mi esetünk nem ilyen volt. Mivel hét hónapról beszélünk, első körben ki kellett költözni az albiból. De úgy fullra. Itt merül fel a kérdés, hogy mennyi cucc fér el egy 30 négyzetméteres lakásban. Amit meg lehet fogalmazni úgy is, hogy mennyire irdatlan mennyiségű holmi képes felhalmozódni ekkora helyen viszonylag rövid idő alatt. Hát sok.

Szóval elég nagy meló volt már összepakolni is, majd a motyót mindkettőnk szülővárosaiba szétdobni. De arra abszolút nem gondoltam volna, hogy kettőnk hét hónapra tervezett felszerelése nem fog beleférni egy jókora, repülős szabvány 23 kilós bőröndbe. Ami azt illeti, végül sok lemondással kettőbe sikerült beletaposni mindent, pedig én tényleg visszafogtam magam. Például lemondtam az egy pulcsira (és egy kicsit többre) való fonalról, amit vinni akartam. De ehhez 5-6 ki- és bepakolás kellett, meg egy majdnem sírós kiborulás, hogy hagyjuk az egészet a fenébe, maradjunk itthon. Persze ezt egy pillanatig nem gondoltam komolyan. A lényeg, hogy az idegeink eléggé kivoltak már 5 és fél nap folyamatos hurcolkodás után, kb. a második nap óta mondogattuk (és nyilvánvalóan a szüleink is egymásnak - ezúton is köszi hogy nem borultatok ki tőlünk), hogy bár lennénk már a buszon. Pedig...

A buszozás. Ki akarsz tűnni a tömegből Budapest-Szófia viszonylatban? Könnyű. Légy te az egyetlen, aki egyszer sem gyújt rá!

A Népligetből 18:00-kor induló Prága-Brno-Budapest-Szófia járat fél órával előbb gördült be a megállóba. Eléggé megviselt társaság zúdult le róla és rögtön el is indultak a busztól 5 méterre, ahol is lendületből vette elő a cigit mindenki. Rajtunk kívül egyébként nem szállt fel senki Budapesten, ami azt is jelentette, hogy egyedül voltunk magyarok a buszon, a sofőrök is kizárólag bolgárul válaszoltak az angol kérdésekre is, ami nem meglepő, csak mi nem tudunk bolgárul. Még.

A kilépős határoknál le kellett szállni és bemutatni az útlevelet/személyit, ami újabb remek alkalom volt arra, hogy mindenki, de értsd, tényleg mindenki előtépje a cigit és úgy szívja, mintha legalább is az éltető levegő jönne belőle. Egy-két megálló után már az egész buszon olyan füstszag volt, mintha ott is lehetne dohányozni. Egy pillanatig meg is rémültem, hogy tényleg, de nyilván nem, mert a busz tiszta volt, sehol hamutartó vagy eldobált csikk. De ez mit sem számított, 25 fő óránként rágyújtó embernek már azért van szaga, na. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen mértékű bagózás erősen kihat a légutakra is. A faszi, aki mögöttem ült kb. félóránként kapott egy kisebb köhögő rohamot, de ezzel egyáltalán nem volt egyedül. Az út ezt leszámítva eseménytelenül telt, és mivel éjszaka volt, az ablakon nemigen lehetett sokat látni, úgyhogy próbáltunk aludni, már amennyire azt egy buszon lehet. A monoton, keleties beütésű bolgár könnyűzene, ami a buszon szólt, inkább segítette, mint hátráltatta e törekvésünket. Az utolsó pihenőnél a szerb-bolgár határon az egyik utas mégiscsak mutatta valami jelét annak, hogy tud angolul, mert Norbival beszédbe elegyedtek. Mikor kérdezte, hogy mi járatban vagyunk és mondtuk, hogy 7 hónapos önkéntesség miatt jöttünk, kb. kiröhögött és sok szerencsét kívánt, hozzátéve, hogy Bulgáriából minden fiatal elmegy (a hülyéken kívül), ő sem véletlenül dolgozik Pozsonyban. Ezt tovább fejtegetve kérdezte, hogy miért jöttünk el Magyarországról, mikor ott olyan magas az életszínvonal, meg majd meglátjuk Bulgáriában mi megy, mert itt korrupció van, meg alacsony bérek, meg munkanélküliség, meg tetű politikusok, akik egy jobb helyen már börtönben lennének, és így tovább, és így tovább. Mi meg csak néztünk, hogy azta, mik vannak, mi ezt hírből sem ismerjük otthon. Ja, de. Persze lehet, hogy nem ilyen mértékben, ez majd kiderül. Vagy nem. Aztán közölte, hogy milyen jó a magyar foci, meg a gulyás, meg majd menjünk el a tengerhez, mert az azért nagyon szép. Meg amúgy szereti ő Bulgáriát, csak hát... Ezen a ponton Norbi diplomatikusan visszaaludt (vagy úgy tett), a busz pedig lassan begördült a központi állomásra.

Szófia, reggel 6, eső. A hajamat bár ne mostam volna meg tegnap, mert abszolút minek.

A busz megállt, a cuccokat kivadásztuk az aljából, majd elindultunk a bizalomgerjesztőbbnek kinéző vasútállomás felé. Odafelé észrevettem, hogy az épületben van egy Billa, csak mivel reggel 6 van, még nem nyitott ki. A bőröndök miatt nagyon turistának nézhettünk ki, mert vagy hárman megkérdezték, hogy nem akarunk-e taxit, pénzváltót, utazási irodát stb. (utólagos megjegyzés: nem szabad fullba tolni a turistát) Az állomás amúgy nagyon szép és modern, abszolút nem adja a balkán-fílinget (mint pl. Budapest Keleti/Nyugati, ahol azért éri az embert némi sokkhatás az esetek többségében). Annyi, hogy a mennyezet, bár tetszetős a kialakítása, remek fészkelőhelyéül szolgál a város galambjai és egyéb vállalkozó szellemű madárfajai számára, ami meg az alászálló tollak/guánó miatt már annyira mégsem átgondolt tervezés eredménye és nem is túl higiénikus. De szép. (utólagos megjegyzés: wi-fi ekkor még nem volt ott, azóta se találkoztunk vele, viszonta szomszédos buszpályaudvaron van. Ez általában így van Bulgáriában, mármint egymás mellett a két pályaudvar és wi-fi többnyire csak a busznál.)

A Billába átmászva megállapítottuk, hogy az árak az otthonitól kicsit olcsóbbak, illetve beszereztünk pár dolgot: kifli, ajvár, valami padlizsános motyó, már amennyire el tudtam olvasni (utólagos megjegyzés: azóta nagy kedvenc lett a "ljutenica"), ásványvíz, és a rettegett boza, aminek beteszteléséről videó alant. Ez amúgy egy erjesztett köles alapú helyi ital, amit nagyon sokan szeretnek, de amúgy elég megosztó. Azok a magyar turisták akik kakaónak vélik, eléggé csalódottak, annyira, hogy sugárban köpik ki. Hát ezt valahogy meg is tudom érteni, bár miután megszagolja az ember, minden kétsége elszáll, hogy ez nem kakaó. Erről majd bővebben a gasztrós bejegyzésben, mert hogy lesz olyan is.

boza kóstolás angol felirattal

Egy kis üldögélés után úgy voltunk vele hogy megkeressük, honnan indul a busz, és hol kell rá jegyet venni. A bőröndök láttán ránk repülő taxisokat leterelve egy kicsit szakadtabb külsejű, de feltűnően segítőkész, joghurtot kortyolgató középkorú fazon a nyomunkba szegődött és kérdezte hová akarunk menni. Mondtuk neki, hogy Tryavnába busszal, de odatalálunk. Ő ragaszkodott hozzá, hogy megmutatja az utat, sőt, még a bőröndömet is elkezdte húzni a macskakövön, határozott tiltakozásom ellenére. Mivel magyarok vagyunk, nem szoktunk hozzá az ilyen önzetlen segítséghez, és itt a hangsúly az önzetlenen van. Megérkeztünk a jegykiadóhoz, mire az ürge beállt a sorba. Norbi mondta neki, hogy oké, a jegyet később vesszük meg majd mi, mert még sok idő van, meg amúgy is kártyával. Mire mondta, hogy de ott az automata, meg hogy euro is jó lesz a segítségért. Hát, gondoltuk welcome to the Balkan, és közöltünk vele, hogy eurónk sincs, meg nem is akarjuk használni a kártyát a kezelési költség miatt. Egy ideig állt, hogy hátha mégis, meg mi is, hogy bizony nem, majd elindultunk ellenkező irányba. Szóval óvatosan a túl nagy segítőkészséggel, bár gyanús volt már a bőröndnél hogy ez mire megy ki. De amúgy ez sem volt olyan húzós, mint amilyen a Blahán vagy a Keletiben lehetett volna. A buszig kb. 5 órát kellett várni, de nemigen mászkáltunk, maradtunk a váróban, a bőröndök miatti további kellemetlenségek elkerülése végett. Sehol nem jó turistának kinézni, de Szófiában határozottan rosszabb, mint pl. Prágában vagy Ljubljanában. Ehhez már fél óra elég volt itt.

Belföldi buszozás - az ésszerűsített káosz

Laza 5 órás sikeres várakozás után (nem aludtunk be, nem raboltak ki/el) a jegyek megvételét (mert hogy itt elővételben kell) és egy olcsó de nem túl jó kávé+péksütemény kombináció elfogyasztását követően a 32-es szektor felé vettük az irányt. Ott már az indulás előtt fél órával jelentős tömeg zsúfolódott össze, az amúgy igencsak szűkre szabott placcon, akik a nálunk megszokott bőröndökön és utazótáskákon kívül mindenféle tárgyi javakat próbáltak betömködni a busz már ránézésre is teli csomagterébe. Úgy mint: babakocsi, virágállvány, éjjeliszekrény és egy PC ház hiányzó oldalsó borítással. Ez utóbbit nem is engedte már a sofőr. A mi bőröndjeink csodával határos módon bekerültek, majd felszálltunk a buszra, ami egyébként egy elég modern, tiszta és jó állapotú darab volt. Találtunk is az elején két szabad helyet, jó lesz, gondoltuk. Akkor vettük észre hogy mégsem, mikor az előttünk ülőket felállították az utánuk felszállók, ők meg minket, a jegyükre mutogatva. Ja, hogy helyjegyes. Ami amúgy teljesen logikus, csak mivel az emberek nagy része nem tudta rendesen leolvasni, hogy ő most akkor hol ül, kb 10 perces cserélgetés következett, meg egymás hegyén-hátán mászkálás. Végül miután mindenki megtalálta a jogosan őt illető helyet és meg is harcolt érte, elindultunk. Az első élesebb kanyarnál a PC, amely nem fért be a csomagtérbe, úgy döntött hogy halálugrást hajt végre a kalaptartó polcról. Jó nagyot csattant, de mikor meggyőződtek, hogy senkit nem ütött agyon a cucc, az utasok olyan rezignáltan bújtak vissza az újság/telefon mögé, mintha az ilyesmi mindennapos lenne, ahogy valószínűleg az is.

Szófia vasút- és buszállomástól kifelé tartó részét szemügyre véve megállapítható, hogy EU tagság meg fejlesztések ide-vagy oda, ez a lakókörnyezeten és az általános városképen aligha érződik. Értsd: igencsak rottyon lévő épületek. Farkasnak is beillő, elhagyatott gyártelepről kikandikáló kóbor kutyák csoportjai, szeméthalmok és siralmas állapotú lakóházak autóroncsokkal az udvaron. Ez az egyik oldal. A másikon viszont gyönyörű látkép a panelokra, fölötte május ellenére hófödte hegycsúcsokkal, amiről első pillantásra azt hittük hogy felhő. Szóval elég vegyes az összkép, de továbbra sem láttunk olyat, amit ne lehetne pl. Budapesten, hát még Borsod megyében, vagy ilyesmi. A busz elég szép tájakat érintett, az út felénél jött egy hatalmas vihar, villámlással meg kb. egy havi átlagos csapadékmennyiséggel, Norbi ezt frankón végigaludta egyébként, én meg a táblagépet piszkáltam, kb. 24 óra ébrenlét/szarul alvás után azt sem tudtam merre vagyok arccal előre.