Egy héttel ezelőtt prezentáltuk ötletünket, a "Nemzethy Rakétaválság" projektet. Előző (tényleg) rövid bejegyzésünk elolvasását mindenképpen javasoljuk, hiszen ott kifejtettük, miről is szól ez az egész. Röviden, ahogy a facebook oldalunkon is olvashatjátok:
"Nagyon bántani kezdte a szemünket az ország bármely tetszőleges pontján fellelhető, szanaszét hajigált féldecis röviditalos üveg (rakéta, szérum, tüske, kőműves actimel stb,), így hát elkezdtük a lakókörnyezetünkben összegyűjteni és a helyére, a gyűjtőbe helyezni. Majd gondoltuk hogy terjesztjük az igét, csinálunk egy mozgalmat, hogy szedje más is, akit zavar!"
Szóval eltelt egy hét, gondoltuk összefoglaljuk, mi is történt eddig...
Szolnok "Tallinn" városrészének szinte egészét bejártuk már, eddig csak itt mi ketten 754 darab eldobott ampullát szedtünk fel. Az első nagytakarítás végösszegét olyan 1000 darabra tippeljük, mivel a buszállomás és kocsmával, kisboltokkal ellátott környezete is igen nagy fogásnak ígérkezik. Túlhalászni azonban úgyfest lehetetlen, szorgosan termelik ugyanis vissza a városrész lakosai, dolgozói a szemetgyönyörködtető hulladékot, ezért természetesen monitoringot is tervezünk csinálni. Egyelőre Budapesten a patinás Ecseri úti metrómegállónál található még csak egyéb térképes bejegyzés, ott az első fecske 63 darabot számlált össze, de bízunk benne, ő/ők is folytatják áldásos tevékenységüket és sokan követik is a példájukat.
Az első fontos észrevételünk, hogy a Nemzeti Dohányboltok ugyan elméletileg elrejtik a gyermekek szeme elől a dohánytermékeket (bár azért ez sem olyan nagyon nagy eredmény), azonban mivel a röviditalok árusítása igen szépen hoz a konyhára, gomba mód szaporodik a féldekás üveg, műanyag hulladék a tereken. Szép dolog, hogy elméletileg ilyen-olyan távolságra lehetnek csak dohányboltok például az óvodáktól, iskoláktól, de a vevők úgy látjuk, akár 100 méterrel odébb is realizálhatják a fogyasztást, mondjuk pont egy óvoda, bölcsőde szellős kerítése mellé dobják el az immáron üres fiolát. Ennek aztán esztétikai romboló hatása mellett közegészségügyi kockázata is van.
Egyes gyártók kétdekás kiszereléssel is jelen vannak a piacon. Kicsit dilemmáztunk, velük mi legyen, de úgy döntöttünk, mivel ezeket is ugyanúgy az 50-100 méteres pufferzónában elfogyasztják és ugyanoda is helyezik el, számoljuk ezeket is, az űrtaltalom miatt természetesen négyes szorzóval. A honlapon is frissítettük az erre vonatkozó részt. Azért ez is számos kérdést felvet ám, talán ez lesz a jövő? Sajnos könnyen meglehet, van nemzetközi tapasztalatunk (Bulgária).
Super size!
Azt egyelőre nem tudjuk, máshol is így van-e, de a második leggyakoribb eldobált üveg amivel mi találkozunk, az bizony a Topjoy-os. Gondoltuk, hogy mivel ez is olcsó, maximum 200 forint a 0,25-ös, esetleg kísérőnek használhatják néhányan, de ezt nem tartjuk valószínűnek, inkább a fiatalság számlájára írnánk ezt, de várjuk a megfejtéseket. Szóval a hipotézisünk az, hogy leszivárog hozzájuk a kulturális minta és ahogy kiitták, elejtik ők is. Köztudott, hogy a Topjoy letéphető kupakjai mértékadó életvezetési tanácsokkal, jóleső üzenetekkel látják el hűséges vásárlókat, sokan innen merítenek erőt a hétköznapok átvészeléséhez. Már csak ezért javasolnánk a gyártónak, üzenhetné a kupak esetleg azt is, hogy elfogyasztás után ne a legközelebbi bokorba, kerékpárútra dobjuk el az üveget.
Ide kapcsolódó megfigyelés az is, hogy ahol már eleve sok az egyéb hulladék, szemét, oda jellemzően több rakeszt is elhajítanak, tehát feltételezhetjük, hogy igénytelenebb települési környezetben még azok is kiejtik kezükből a piásüveget, akik amúgy talán nem tennék. Átszakad egy gát, az erkölcs felett győzedelmeskedik a norma. Ennek köszönhetően igen fejlett szemétdombok jönnek létre, amiknek a felszámolása is jóval nehezebb feladat. Én magam rendkívüli módon igénylem a trash-t, benne vagyok például mindenféle ócsvét sörök tesztjében, de amióta a zavarosban halászok a dzsuvás csavaroskiflik után, mikor a boltban meglátom őket, azonnal elfog az undor, nem tudnék még hozzájuk érni sem, pláne nem poénból megkóstolni őket, kiértékelni a tapasztaltakat.
Ezt a küldetést csak humorral lehet és érdemes csinálni, ezért a Pokémon Go egynyári mászkálós játékhoz hasonlóan egy fényképalbumba gyűjtjük a ritka és közönséges fajtákat, rövid ismertetőket is csatolunk hozzájuk. Maga az animációs sorozat egyéb áthajlásokkal is kényeztet bennünket, ugye emlékeztek még a Rakétacsapatra ? :)
Téged választalak, Bakterov Wodskaya!
Bizakodóak vagyunk, az első blogbejegyzésünk közel 3000-en látták, alakul a facebook közösségünk is. Bár még nem vagyunk túl sokan, igen jók az eléréseink, sok az interakció, plusz más blogok, híroldalak is rátaláltak már a kezdeményezésre és pozitívan írnak róla.
Március 16-án (szombaton) a Budapestről is könnyen, gyorsan megközelíthető szolnoki vasútállomás tágabb környezetét tervezzük megtisztítani, erre létrehoztunk egy eseményt is Szolnoki Rakétaprogram néven. Részletek ott is hamarosan, valamiféle videót is szeretnénk majd összerakni erről. Mindenkit várunk szeretettel!
Szóval egyelőre ennyi, örülünk, hogy sok embert megmosolyogtatnak, elgondolkodtatnak a bejegyzéseink, reméljük egyre többen fogtok majd a tettek mezejére is lépni. A mi lelkesedésünk óriási, ne engedjétek lankadni :)
Rakéta, féldekás, kőműves actimel, tüske, szérum, csavaros kifli. kortyos, ampulla, gránát. Kis üvegben (vagy műanyagban) kapható szeszesital. Hungarikum.
Aki olvasgatta már ezt a blogot, tudhatja, korábban Bulgáriában éltünk, önkénteskedtünk (a hiányosságokat nyugodtan be lehet pótolni egy kis szemezgetéssel). A szemét, hulladék óriási problémát jelent déli barátainknál, akár immunissá is válhattunk volna a kellemetlen látványra, ám ez nem így történt. Jelenleg Szolnokon lakunk a Tallinn nevű lakótelepen, mely a város egyik legzöldebb része, határában izgatottan hömpölyögve teszi meg utolsó métereit a Zagyva, mielőtt a Tiszával egyesülne. Télen hattyúhadak, nyáron gólyák érkeznek, de egy dolog állandó, a mérhetetlen dzsuva, szemét...
A hajdan virágzó lakótelep mára erősen halmozott deprivációval érintett terület. Presszó ugyan csak egy van itt, de az utóbbi években gazdagodtak az itt élők két nemzeti dohánybolttal is, ami gyakorlatilag a sétálós kávé modelljének alkalmazása a posztkommunista életérzésre. Van itt még több kisbolt, bódé is, ahol szintén be lehet szerezni a szintentartó szérumot. A féldecis kiszerelésű szesz lakossági elterjedése (tudom, létezik nullanégyes és a mégótvarabb tipli, más néven stamp is) a mélységi alkoholizmus szimbóluma, de az egyszerű fogyasztás szégyenteljes aktusát is van még mivel megfejelni, mégpedig a kiüresedett tégelyek akkurátus elhajigálásával, valahol ottfelejtésével.
A hulladék látványa iszonyat, mindent áthat, Bulgáriában is csak keresve találunk amúgy ilyen igénytelen lakókörnyezetet, de az év ezen szakában a még rügyek nélküli bokrok mélyén, a fűtlen lakótömbök közötti tereken a tavasz első napsugarai meg-megcsillannak a tucatjával ottfelejtett szomorú kis piásüvegeken. Minden este sétálunk egy nagyot, eddig csak szörnyülködtünk, de most valahogy elpattant a húr, csak néztünk és ámultunk a kocsma mellett, én úgy tippeltem 200 eldobott cuccos van az utcában, Ági 250-re tippelt. Nagyot nem tévedtünk, Ági nyert, a végeredmény 303 darab lett. Egy 200 méteres utcában ez lényegében olyan, mintha minden lépésünknél ott hirdetné egy fiola, hogy mennyi marginalizálódott emberke, alkoholista is él itt.
Szóval gyűjtésbe kezdtünk, mivel szerencsére szelektív hulladékgyűjtő sziget is szinte minden utcában van már (az is megérne egy posztot, hogy ezek környéke hogy néz ki, de most erről nem). Csodálatos élmény volt, ahogy a zsákszámra szedett üvegeket elkezdtük szortírozni a presszó melletti szigetnél, kijött a vendégkör egy jelentős része és kinyilvánították elismerésüket, továbbá erkölcsi támogatásukról is biztosítottak bennünket. Egy csivava társaságában kocsmázgató úr elmondása szerint szabadidejében vagy alszik, vagy iszik, így összegyűjteni a szemetet sajnos már nem jut ideje. Én gondoltam neki, hogy akár ki is dobhatná eleve, vagy mondjuk ha a kocsmából jobbkéz felé dobná, legalább a matematikai esélye meglenne, hogy a gyűjtő szája elnyeli.
Itt lett úgy fél óra szedéssel 303 darab, kicsivel odébb egy másik dohányboltnál kereken 60, de rá egy napra már kezdett is visszatermelődni természetesen. Szomorú dolog ez, le is hozza az embert mikor látja és főleg mikor szedi, de hát muszáj. Van azonban szép része is, az emberek megnézik, talán el is gondolkodnak rajta, titkon szégyenkezhetnek is. Egy néni elhaladva mellettünk rákérdezett, hogy mennyinél tartunk, mert hogy volt múltkor valaki, aki ötszázat számolt (ellenben csak számolta, nem szedte össze).
Ennél is szebb, mikor igazi gyöngyszemekkel találkozik az ember, megismeri egy idegen kultúra szimbólumrendszerét. Az üvegcséket ékítő címkék behatóbb tanulmányozásával arra a következtetésre jutottunk, hogy az azokat elkövető grafikus értette a dolgát, remekül ötvözte a 90-es évek képi elemeit a színtiszta (és minden bizonnyal szándékos) trash stílussal, hamisítatlan underclass életérzést vegyítve a történetbe. Eddigi kedvencünk talán a Trendi szeszesital (ami vagy brandy vagy whisky utánzat akar lenni), vagy ami a gyártójától a pátoszos Szérum fantázianevet kapta, csak hogy megkerülje a pálinka szó használatát. De kiváló nevekkel illetik a sima etilt is, amire ugye nem szabad ráírni hogy vodka, így leginkább Moszkva, Tajga, Jenyiszej (Yennissey) vagy Urál szeszesital néven fut. Az elnevezések széles tárháza arra enged következtetni, hogy a fogyasztóközönség leépülése során - legalább is a gyártók szerint - asszociatív képességeit nem veszti el: ez egyfajta feladványként játékként is felfogható. Izgalmas találgatni, hogy vajon miféle nedűt rejthet egy Bonaparte vagy Waterloo szeszesital (hát persze hogy konyakot!), vagy a Hajós, Matróz vagy Rund névre hallgató (természetesen rumot).
Szóval a tisztább környezetre vágyókon kívül remek szabadidős elfoglaltság ez a kulturális antropológia, az etnográfia és nem utolsó sorban szociológia iránt érdeklődők számára is. Ezért létrehoztunk hát egy honlapot, ahol röviden le is írtuk, hogyan tudjátok hozzánk hasonló módon közös kis térképünkre vinni Ti is akár csapatban, hogy hol hány darabot szedtetek össze. Részletes instrukciók, egyéb infók a honlapon.
Reményeink szerint ez egy országos méretű alulról szerveződő akció lesz, ami még ugyan kicsit fapados háttérrel rendelkezik, de nem is ez a lényeg, hanem a közösségépítés, érzékenyítés, hogy érezzük jól magunkat, miközben valami hasznosat teszünk. Elsősorban az alkoholizmus mértékére szeretnénk felhívni a figyelmet a tömeges gyűjtéssel, adatbázisépítéssel, de mivel azt látjuk, egyre elterjedtebb a műanyag használata, természetesen környezetvédelmi vonatkozása is van a dolognak. Tudjuk, hogy nem csíramentesen ezek a potyadékok, de véleményünk szerint még mindig jobb így kidobni őket, mint ha csak ott hevernének elszórva. Ha jönnek esetleg adományok, akkor első körben nyilván domaint vásárolunk belőle, akár valami app fejlesztése is szóba jöhet, aztán pedig határ a csillagos ég, például a műanyagban való forgalmazás betiltása sem lenne ördögtől való szerintem.
Mint ahogy azt már sokan tudjátok, blogunkat még Bulgáriában indítottuk, önkéntes munkát (EVS) végeztünk az ország kellős közepén. Rengeteget fotóztuk az utcák négylábú lakóit, sokuk nagyon a szívünkhöz nőtt. Az országban általánosan elfogadott gyakorlat ugyanis, hogy a kóborló kutyák közül a barátságos egyedeket fülszámmal ellátva, ivartalanítva és oltva visszaengedik környezetükbe. Nem túlzás azt állítani, hogy - főleg vidéken - minden boltnak, pékségnek, vasútállomásnak van "saját" kutyája, vagy akár több kutyája és még rengeteg macskája is (utóbbiakat sajnos nem mindig ivartalanítják). Amennyire tudtuk mi is gondoztuk, kényeztettük őket, de a helyiek figyelmessége a nyári melegben még a hosszúszőrű ebek nyírására is kiterjed.
Bármennyire is szeretik őket a helyiek, azért itt-ott biztosan egyre növekvő problémát jelent a létszám növekedése. Ezért aztán örvendetes, hogy néha-néha spontán társra, gazdára is lelhetnek az állatok. Én konkrét adatokat nem ismerek, de mintha itthon is újra egyre növekedne a kóbor kutyák és menhelyi állatok száma. Ezért aztán úgy döntöttünk, mivel szeretnénk az önkénteskedést itthon is folytatni, életünk részévé tenni, legyen ez az első lépés: Segítsünk a biztosan leterhelt menhelyeknek, állatotthonoknak a fotózásban, marketingben.
Ági meg is találta ennek a gyakorlatát, a tengeren túl már elterjedtebb a kutyák önéletrajzának elkészítése. Ezek lényege azon túlmenően, hogy profi fotókat tartalmaznak, hogy rendkívül informatívak is tudnak lenni, tehát jelentős többlettartalommal bírnak. Maguk a kartonok formájukból és megjelenésükből adódóan a közösségi média felületeken is jól mutatnak, figyelemfelkeltésre alkalmasak, felhasználási lehetőségeik tehát sokrétűek.
Találj magadnak kutyapárt!
Ahogyan ezt kitaláltuk a ködös novemberben, bele is botlottunk egy elsőre hihetetlennek hangzó programba, a Rózsa Sándor I. Népi Kampánypénz Tékozló Alap pályázatába, ami a kampánypénz (ősmagyar néven: közpénz) közhasznú célok támogatására történő szétosztását rejti.
Nekiültünk és a beadási határidő estéjén meg is írtuk a magunk kis bemutatkozását, motivációnkat és persze magát az ötletet. Több szempontból is fontosnak tartottuk ebbe a kezdeményezésbe ágyazni ezt az egészet, egyrészt a nagyobb nyilvánosság miatt, hatékonyság növelése szempontjából, másrészt mekkora nagy ötlet ez már megint, támogassuk őket ebben.
Fényképezőgépek, objektívek, eszközök körét folyamatosan bővítjük, hiszen ez hobbink is, amink nem volt az a drága legális szoftver, amivel szép igényes adatlapokat, esetleg később ha ez kinövi önmagát weblap layout-ot, kiadványokat is lehet kreálni. Erre pályáztunk tehát, így plusz színezetet is kapott a dolog, ami a legális szoftverhasználat propagálása.
Aztán a "Találj magadnak kutyapárt" fantázianevű pályázatunk sikeresen vette az akadályokat. Elkezdtünk bőszen írogatni az állatmenhelyeknek és sikeresen el is tudtuk indítani a programot. Alapvetően Szentesen és Szolnokon szerettünk volna elindítani a dolgot, ám a kitartó rossz idő és vélhető elfoglaltság miatt döcögősen ment a kapcsolatfelvétel, reméljük a jövőben sikerül azért ezeken a helyeken is segítenünk.
Elsőként Gyöngyöshalászra jutottunk el a Vizslamentés fajtamentő csoport révén, ők egy felhívásukban fotósokat kerestek. Guszti, Atlasz, Frakk és Füge több mint 80 társával együtt várja leendő gazdiját és a segítséget a Papamaci Árvái Alapítvány állatotthonában. Aki még nem ajánlotta fel adója 1%-át, vegye fontolóra ezt a két szervezetet, jó helyre kerül :).
A fotózás napján nem volt túl kegyes hozzánk az időjárás, de nagy mázlink volt, mert az eső pont akkor kezdett csak el szakadni, mikor Szolnokon leszálltunk a vonatról. A fények pont jók voltak az ugrándozó, szuperbarátságos ebek fotózásához. Noha Bulgáriában elég sok ismeretlen állatot fotóztunk, konkrétan állatmenhelyen most jártunk először. Az állatmenhelyeket a többség szomorú helyeknek tartja, ahonnan sírva jön ki mindenki, mert nem viheti haza az összes kutyát. Számítottunk rá, hogy akár megrázó élmény is lehet, de ez szerencsére nem így lett. Az ide bekerült kutyák ugyanis, amellett hogy nagy törődéssel és szakszerűen gondoskodnak róluk, kapnak egy esélyt hogy gazdára találjanak, mi pedig azért mentünk, hogy ez az esély egy kicsivel nagyobb legyen. A menhelyi fotózásnak alaposan utánaolvastunk előtte, ami hasznosnak bizonyult.
Íme néhány tanács, amolyan szabályféle:
1. Vakuzni tilos. Persze vannak ebek, akik nem ijednek meg tőle, de fő a békesség.
2. Legyen nálad jutalomfalat. A kutyák nagy része amíg a kezedben lévő dologra koncentrál addig is mozdulatlan marad, ráadásul vágyakozó arcot vág, ami jól mutat a fotón. De nem minden kutya, ami miatt...
3. Ne tartsd az arcod elé a kamerát, ha az állat ugrálós, mert lefejeli az objektívet, és a gép beleáll az orrnyergedbe.
4. Ennek elkerülésére szerencsésebb, ha ketten vagytok, az egyikőtök a kutyával a másik csak a fotózással foglalkozik.
5. Érdemes játszós ruhában menni, mert a végére garantáltan tele lesz az ember tappancsnyomokkal és nyálfoltokkal :)
6. Minden kutya más, másként reagálnak, másként motiválhatók, szóval a nevén kívül fontos megkérdezni a gondozót, kell-e valamire különösen figyelni mielőtt sor kerülne a fotózásra.
Persze a végén tényleg azt éreztük, hogy szívesen hazavinnénk néhány jószágot, de azt is, hogy a menhelyi fotózás ezek után rendszeres tevékenységünkké válik majd.
Most pedig jöjjön pár fotó, és az elsőként elkészült KUTYACV! :)
Bukarest, Budapest, kedvencünk ez a felcserélgetés. Annyiszor jött elő a hét Bulgáriában töltött hónap alatt is, hogy angol beszédben olykor már nekem is össze-vissza botladozott a nyelvem. Őszintén szólva nem vágytunk különösképpen a román fővárosba. Az, hogy több rosszat hallottunk róla, mint jót, egy bizonyos szintig inkább spannolni is szokott minket, egyszerűen csak a meglátogatandó európai fővárosok listáján elég hátul volt, csak néhány év múlva került volna sorra. Ám kiköltöztünk Bulgáriába, Tryavnába, ami csupán 200 km-re volt a világ legnehezebb parlamentjétől.
Az odaút
Mivel mi - ha tehetjük - szállásra nem igazán költünk, elkezdtünk Couchsurfing után nézni. Nagy sikerrel nem jártunk, mivel elsőre a francia lakótársunkkal, azaz három főre próbálkoztunk. Páran azért visszaírtak akikben tényleg volt szándék, hogy éppen utaznak, elfoglaltak, de máskor szívesen. A másik alkalommal már csak ketten voltunk Ágival. Így sem sikerült. Lényegében ez volt az első ilyen kudarcunk. B terv kellett. Van a bolgár oldalon egy határváros, Rusze. Kimaradt addig a szórásból, úgyhogy szétnéztünk gyorsan ott is kanapészörf ügyben. Egy francia anyanyelvű lány - eddigi pályafutásom leggyorsabb válaszidejével - el is fogadta a felkérésünket, gördülékenyen ment minden további beszélgetés, egyeztetés is vele. Szóval elugrottunk hozzá, Lucille a vasútállomáson várt minket.
Érdekes a sztorija, felmenői között örmény ősök is sorakoznak, a családneve görög, Kanadában szerzett diplomát és elég korrekt mobilitásról téve tanúbizonyságot Bulgáriába jött egy francia multihoz dolgozni. Mert például még nem járt erre. Nagyon jól éreztük magunkat nála/vele, csaptunk egy extra csípős paprikáskrumplit, gyerekkorból nosztalgikus társasokkal játszottunk és véletlenül egy kegyetlen ergya filmet is megnéztünk aminek a címét totál törölte az agyunk.
Mivel estig nem jött se pozitív, se semmilyen visszajelzés, úgy döntöttünk veszünk buszjegyet és egy napra azért csak átugrunk Romániába. Akkor már teljesen el is vetettük, hogy egy hostelben aludjunk meg esetleg, mivel Lucille meghívott minket a halloween témájú házibulijára. A jegyet online pikk-pakk meg lehetett venni, a busztársaság honlapja rendkívül letisztult, átlátható. Oda-vissza út vásárlási kedvezménnyel fejenként 8 euro volt a kétszer 80 km (egy irányba 1-1,5 óra a határon állás miatt).
Bukarest
Reggel hétkor indultunk. A Duna itt már igazi folyam, bő egy kilométer széles. A buszos a romániai Gyurgyevót ívben kerülte, mivel az elkerülő út nem alkalmas normális haladásra, így az út első szakasza a káprázatos határvidék megtekintésével telt. A fővárosig a táj teljesen hozza az elvártat: kutyafalkák a ködben, elhagyatott házak, düledező gyárak, wasteland, atomkatasztrófa utáni állapotok. Egy alkalommal egy termetes haszonállat is áthaladt előttünk, meglehetősen komótosan tette, amin a sofőr is jót derült. Aztán elértük az elővárost, aminek a neve December 1 (igen, egy dátum a neve) és rövidesen a központban található Horoscop Hotelt is, ahol a buszból kipattanhattunk. Elég nagy előnye ez a busznak a vonathoz képest.
Az előítéleteket nem nagyon szeretjük, de azért mégis csak volt bennünk valami olyasmi, hogy ide kicsit katasztrófaturistáskodni jöttünk. Ezzel ellentéteben az első gondolatunk az volt, milyen szép egységes az építészet és milyen nagy terek vannak hagyva, mennyi a zöld és milyen behemót nagy tényleg a parlament.
Első körben a kis folyócska partján elsétáltunk a Közkönyvtárig, ami még most erőteljesen átalakuló félben lévő terület határán fekszik, de egy igen szép és hiánypótló vízparti fejlesztési projekt része. A folyó városi szakasza egyébként egy mesterséges csatornának tűnik, ami nem baj, Szófiában például nem sikerült ilyen szépen megoldani. A bolgár fővárosban teljesen jellegtelen víz érrel ellentéteben ez itt egész pofás, élő és használható. Sajnos a szemetelés miatt ez még sokáig nem lesz az igazi, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy a reggelinket ott költsük el.
"Tiszta a folyó vize, le lehet látni az aljára. Lehet látni a szemetet." /Ági/
Első ránézésre a központ kicsi, rögtönzött táborhelyünktől a parlament is csak 10 perc séta volt. Az odavezető sugárút is kellemes, fás, az épületek nekem kifejezetten párizsi stílusúak. A parlamentben mint kiderült egész jó sétákat lehet foglalni, panoráma túra is van, de ezekről akkor lecsúsztunk és időnk sem engedte volna. Majd legközelebb. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a Champs-Élysées hangulat és megalománia a diktátor agresszív "városrendezésének" eredménye. Ezért még mind a mai napig közvetlenül a belváros határán hatalmas ledózerolt, üres területeket láthatunk, ami a pusztába kiáltott kínai szellemvárosok hangulatát idézi.
Bevettük magunkat az óvárosba. Na, ez meg olyan olaszos. Furcsa, mint egy sziget, valamivel magasabb térszínen is terül el. A kontraszt nagyon jó, a tágas tereket a szűk, kanyargós utcák; a fehér falakat a pesti színek váltják fel. Most kezd begyűrűzni a hipszter őrület és mivel a terület kicsi, így ez egész töményen jelentkezik, jelentős az átalakulás: streetfood udvarok, könyvesboltok kávézókkal, ilyesmi. Talán annyira nem is drága, mint Budapest, bár ezt azért nem merem kategorikusan kijelenteni. Az egyik legjobb hely a Macca-Vilacrosse árkád utca. Nekünk nagy szerencsénk volt, október végén ez a hely és az egész város nyugis volt, nem volt heringparty. Közvetlen szomszédságában ott a modernista magasház, a Technoimport irodaház. Elég csúnyácska épület ez ma (bár nekünk ugye emiatt tetszik), de még legalább áll.
Talántunk egy nagyon jó kis helyet is, több szintes könyvesbolt,design termékekkel, könyvkínálatában is főleg ezt a vonalat képviselve.
Volt még időnk, bebarangoltuk az óváros déli részét (sajnos az északi, szövetében elkülönülő terület ez alkalommal kimaradt), úgy döntöttünk, nem szakítunk a hagyománnyal, kintebb megyünk megnézni egy lakótelepet parkosított tavacskával (Prágában kedvenc ilyen helyünkről itt olvashattok). Bukarest e téren a bőség zavarával szembesített minket. Szívem szakadt meg, ám mivel az Arcul de Triumf és egy kis metrózás kihagyhatatlan programpontok voltak, így az én személyes kedvencem a Drumul Taberei park következő, remélhetőleg egy nyári, sörözős időpontra maradt.
Drumul Taberei Park (forrás: http://drumultaberei.net)
A metró megint csak azt kell mondjam, korrekt volt. Az Arcul de Triumf pedig megmosolyogtató, főleg a környezete miatt. Körülbelül mintha Újpest-Központra rakták volna le, vagy inkább Szegeden a Makkosházi körútra. No de a szomszédos Herăstrău Park az kiváló hely (itt van egyébként a román falumúzeum is). Kellemes a tóparti sétány, biztonságérzetét tekintve inkább Prágához, mint Budapesthez áll közelebb. És még a közterületis se szólt, mert rászisszentettünk egy dobozos Ursusra. Lehet azért, mert tudta, hogy az nem jó sör. A tópartról néztük csak picit a Casa Presei Libere ("szabad sajtó" palotája) épületkomplexumát. Ez a Sztálin-barokk remek a varsói Kultúra és Tudomány Palotájának analógiája, ehhez hasonló, New York-i felhőkarcoló stílusú dolgokat nálunk már Horthy is szeretett volna.
Helyiek ajánlották még nagyon a Lacul Morii környékét, de magunktól is találtunk még pár érdemes területet, amire sajnos ez a pár órás bejárás nem volt elég. Sötétedéskor indult vissza a buszunk, szintén a központból. Nem utaztunk keresztül a városon felszínen, nem kellett átszállnunk alközpontokban, nem töltöttük az estét egy kieső lakótelepen, de úgymond turistaként nem hinném, hogy Bukarest veszedelmes, de biztos nem rosszabb, mint például Budapest. Mi még biztosan visszatérünk ide, mert szeretnénk magunk is átfogóbb képet kapni a városról, kíváncsiak vagyunk. Egyébként hosteleket is egész korrekt áron lehet találni, sokat nyugat-európaiak üzemeltetnek, így azok teljesen patika állapotban vannak. Bukarest azért csak az EU egyik legnagyobb városa és látszik, hogy gyorsan fejlődik. Szóval irány Bukarest!
Tippeket mi is elfogadunk, mi az, amit mindenképp ajánlanátok legközelebbi bukaresti látogatásunkra?
Van egy furcsa jelenség, a mediterrán-posztkommunista városkép. Létezik ilyen, Veliko Tarnovo ennek ékes bizonyítéka.
Talán az ismertebb bolgár városok közé tartozik, azonban Szófia, a Fekete-tenger partvidéke és Plovdiv árnyékhatása érzékelhető. Az egykori főváros azonban kihagyhatatlan, ha a térségben járunk.
A hangulat, légkör
A városka ahol lakunk, Tryavna, közel esik Tarnovohoz, így párszor csak azért is átugrottunk, hogy sétáljunk, fotózzunk egyet (meg mert ott van pár nagyobb bolt is ugye). Korábbi, Bulgáriában vonatozásról szóló cikkünkben már említettük, a város ilyen szempontból az egyik legérdekesebb. Hiába 70 000 fős a város, pályaudvara nincs, mivel 10 percre van Gorna Orjahovica, ami egy igazi csomópont. Ez kicsit olyan érzetet kelt mintha a szolnoki vasútállomást kitennénk Szajolra. Szóval várnánk, hogy egy rövid sugárút bevisz a központba, de nem. A vasútról vagy bebuszozunk, vagy taxi, vagy dombnak fel járda nélküli terepen 10 perc séta az Asenevtsi Emlékmű, 15 a központ. Ez utóbbi a legjobb, legszebb választás.
A kanyargós Yantra folyó rendkívül tagolttá teszi, ezért sokkal nagyvárosiasabb látszatot kelt Tarnovo, ám a központ maga kompakt. Érdemes a Tourinformba beugrani térképért, mert az övék egész jó. Arra azért készüljünk, főleg nagy melegben, hogy el lehet "veszni", főleg mivel a város morfológiája hajaz az Amalfi Part és egyéb magaspartokon fekvő olasz városokéira. Szóval 3D élmény a Yantra kanyonvölgyében kóricálni. Bent a központban kevés a rendes élelmiszerbolt. Úgy értem drágább kisboltok, kevés étel kínálattal, street food terén is van még hová fejlődni. De ha már street food, van egy korrekt falafeles, hamburgeres és mindenes az egyébként egész pofás "Marno pole" parkhoz közel: "Aladin foods", szóval nem nehéz megjegyezni :). 1 euroért kiváló vega hamburgert, vagy falafel szendvicset vesztegenek és majdnem olyan jó is, mint a plovdivi vasútállomás mellett. Találhatunk továbbá főttkukorica-árusokat, de itt kicsit más kiszerelésben: a mirelit kukoricát egy nagy fazékban felmelegítik, majd forrón egy hőálló pohárba kanalazzák. A pulton különböző "feltétek", ketchup, mustár, majonéz, chili szósz, parmezán és még ki tudja mi áll rendelkezésre, ami a fűszerezést illeti. A közepes adag 2 leva, azaz 300 forint körüli összegért kapható. Bent az óvárosban hangos zenés zsúfolt éttermek vannak cska, mivel hely sem nagyon van.
Leginkább a panorámával hirdetik magukat az éttermek, kávézók. Azzal mondjuk éppen lehet, de a kilátásban magunktól is gyönyörködhetünk, elég sok kiváló lehetőség nyílik erre. Szó szerint nyílik, példuál két háztömb között ilyen:
vagy a "SkyBridge" de ez abszolút más helyen van, a vasútállomás felé, és 300 lépcsőt kell hozzá megmászni
KÁVÉÉÉÉ
Módfelett vicces, de egy hely van a városban (szerintem), ami tényleg igazán fiatalos, a nevével sem rejtőzködő Hipster Art Bar és mi egyszer sem néztünk be. Ismerősök voltak, a képeken mosolyognak és hát aki facebook képeken mosolyog, az minden esetben csak őszintén teheti. Viccet félretéve, bent van az óváros szívében és biztosan kellemesebb, nyugodtabb és nem utolsó sorban olcsóbb, mint az éttermek körüs-körül.
(forrás: https://www.facebook.com/HipsterArtBar/)
Bulgáriában szerencsére, vagy nem szerencsére nincs "még" hipszter őrület. Szófiában sem annyira jellemző, bár az már azért kicsit más tészta, ellenben például Bukarest igen meglepő volt számunkra. Apropó a következő bejegyzésünk épp Bukarestről (és picit Ruszéról) fog szólni, szóval erről majd bővebben ott. Igényes street art viszont van minden mennyiségben. Ódákat zengtünk már a művészekről előző bejegyzéseinkben, névvel is említve őket, tessék keresgélni, olvasgatni a többit is ;). Segítségképp: Plovdiv, Várna. Utánuk azonban előkelő helyen szerepel Veliko Tarnovo.
A világ egyik legrondább hotelje
Az első mondatban utaltunk rá, posztszoc város ez azért a javából. Ez azonban egyedivé is teszi, javára is válik bizonyos szinten, de azt is tudjuk, nem mindenki olyan megszállott e téren, mint mi. Eldugva igen korrekt brutalista épületeik vannak, mint a mozi, vagy például a könyvtár, amire először azt hittem, egy bezárt textilgyár lehet. De mind közül legérdekesebb a Hotel Veliko Tarnovo, mely formáinak megálmodóit a FÁK államokkal és a távolkeleti népekkel ápolt mai napig szoros kulturális, egyetemi kapcsolatok ihlettek. A mellékszárny konkrétan egy hatalmas beton pagoda.
Hiába a rendkívüli eklektika, a városra ránézve összességében olyan érzetünk van, mintha egy egységes, rendezett településről lenne szó, bátran el is veszhetünk a lépcsők mentén a kis utcákban, de főleg lentebb a folyópart közelében besűrűsödhetnek az elhagyott házak, raktárépületek, esetleg kisebbüzemek, gyárak, vagy csak simán lakófunkcióval rendelkező zárványok. Összességében Plovdiv után még mindig ez a legszebb, legegyedibb bolgár város, Bulgária pedig koránt sem olyan ijesztő hely alapvetően, mi is lehúztunk itt 7 hónapot és jó sok szépet, hasznosat tudtunk írni róla.
A környék
A város egy folyó kanyonvölgyében, a Balkán hegység előterében fekszik. Ennek megfelelően közvetlen közelében is számos szép kirándulóhelyet lehet találni, kedvez az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek. Sziklamászáshoz ott a Trinity Rock Farm, kis sétához a természetben a könnyen megközelíthető "Kaya Bunar" vízesés. Ez persze csak a teljesség igénye nélkül.
(forrás: www.waterfallsbg.info)
Kicsit messzebb, Dryanovo mellett ott a Bacho Kiro cseppkőbarlang. Szintén kanyonvölgy vízeséssel, kis séta, szép panoráma. szép épített környezet. Vonattal is megközelíthető, bár az picit vicces, mivel a megálló egy szemetes rom és semmi tábla sincs, hogy merre az arra. Azonban egyértlemű, 10 perc séta a monostor.
A szintén szomszédos Gabrovo nagy kedvencünk volt, sőt az egyik legkedveltebb bolgár városunkká is vált. Egy korábbi bejegyzésünkből megtudhatjátok miért.
Kérdésekkel, észrevételekkel továbbra is keressetek minket nyugodtan!
A térképrajzolás precíz munkát igénylő művészeti ág már a kezdetek óta, ami művészi hajlamú utazóknak, polihisztoroknak köszönhetően minden korban értékes alkotásokat eredményez. A tér leképezésének képessége, a felfedezés öröme, valami hasznos és szép előállítása soha nem csak a földrajztudósok feladata, privilégiuma volt. Egy szép térképre ránézni szerintem szintén nem csak egy földrajzosnak jó érzés. Ezt azért bizonyítani is lehet, hiszen egyre terjednek a jobbnál-jobb várostérképek, kiadványok.
USE-IT - Emlék, szuvenír
Ha valahová utazunk, hiába a google maps és minden egyéb, szeretünk azért a turista információs irodába betérni és farzsebbe tűrni egy legtöbbször hajtatlan A3-as turisztikai térképet. Ezek elég kérész-életű nyomatok, mivel nincs semmi hozzáadott értékük, ami miatt vigyáznánk is rájuk. Becsületből elrakosgatjuk, tároljuk őket egy darabig esetleg, de aztán csak a süllyesztőben végzik.
Vannak azonban kellemes tapintású, illatú, kényelmes és tartós térképek; térképes alapú kiadványok, füzetek, amiket az ember emlékbe elrak. Persze nemcsak azért őrizzük meg ezeket, mert szépek, a tervezők próbálnak minél több hangot megütni: ezek a térképek inspirálóak, inspirálnak utazásra mivel emlékeket ébresztenek, de inspirálnak alkotásra is; tartalmuk jól van szövegezve, kommunikálva, otthon is elővehetjük egy kávé mellett nézegetni, olvasgatni.
Manapság egy várostérképen a statikus információknak nincs különösebb jelentőségük, arra ott a net. Ellenben ha újak vagyunk egy helyen, vagy csak beesünk valahová, azért még mindig időigényes lehet átbogarászni féltucat blogot plusz a Tripadvisor-t és hasonló oldalakat, hogy melyek a legjobb hangulatú kávézók, satöbbi.
Kedvenc közösségi kezdeményezésünk a USE-IT, amiről már korábbi Ljubljanáról szóló bejegyzésünkben is szóltunk. Mottójuk, az "Act like a local" kifejezés, azaz a viselkedj úgy, mint egy helyi tökéletesen passzol ahhoz az utazási, utazói filozófiához, amit mi is igyekszünk képviselni és terjeszteni. Egy USE-IT kiadványt helyi csoportok készítenek el, helyiek tapasztalatait gyűjtik és interpretálják. Ahogy egy korábbi bejegyzésben is írtuk, hogy van-e egy városnak USE-IT térképe, az egyfajta "smart city fokmérő" is, hiszen nagyon komoly standardoknak, előírásoknak kell megfelelnie a csapatnak (ami legjobb ha minimum designerekből, földrajzosokból, szociológusokból, építészekből áll), hogy a franchise-hoz tartozhassanak. Ha elutazunk valahová, érdemes leellenőriznünk, rendelkezik-e a hely USE-IT térképpel. Mivel ingyenes, le is tölthetjük a honlapról, de jobb, ha helyben szerezzük be a tervezők által jóváhagyott igényes készterméket. Ezek a térképek tehát egyrészt valamilyen szinten uniformizáltak, ám cseppet sem igaz, hogy egyformák is lennének, sőt. Mi bele is álltunk a gyűjtésbe.
Tematikus túrák, tematikus térképek
Az alternatív városjáró túrák, amiknek fontosságáról szintén számos bejegyzésünkben írtunk már sokszor megfelelő design térképekkel is járnak. Ebben a bejegyzésünkben a XX. századi modernista építészet kedvelőinek kedvezve a Blue Crow Media büszkeségeit mutatjuk be. Tematikus várostérképeik elsősorban a világ városainak art-deco, brutalista, konstruktivista, utópista stílusú építészeti emlékeit jegyzik. Elsősorban, mivel van nekik food&drink szekciójuk is, ami szintén érdekes. Ezek a termékek, termékcsomagok ugyan nem ingyenesek, mint a USE-IT, de nem is drágák. Akit érdekel ez a világ, annak érdemes beruháznia ezekre, hiszen részben a téma irodalmát is jelentik, sokszor magyarázatokat, leírásokat is tartalmaznak.
Korszakalkotó, meghatározó designtérképek
A designtérkép nem csak egy új keletű divatos "hipszter" jelenség. Ezek a termékek azért készültek, készülnek, hogy egyszerűbbé tegyék az életünket, térmozgásainkat, azok számára is átláthatóvá, könnyen értelmezhetővé tegyék a közlekedést, akik egy átlagos térképre ránézve tényleg semmit sem látnak, nincs hozzá érzékük.
Talán a legjobb példa erre Harry Beck 1933-as térképe a londoni metróhálózatról:
Igen, azóta is ez a térkép képezi a londoni metróhálózati térkép vázát, sőt minden valamire való város vonalhálózati térképét ennek a rendszernek megfelelően alkotják meg. Beck elrugaszkodott a korábbi sémáktól, amit a földrajzosok vittek. Előtte a közlekedési térképek a meglévő vonalas rendszerekre építkező bonyolultak, keszekusza információbombák voltak, mellőzték a nagyközönség számára való hasznosság igényét. Budapest vonatkozásában érdemes Geréb Péter diplomamunkáját átfutni, hiszen ő dolgozott később a fővárosi közlekedési vállalattal is.
Manapság észrevehetjük azt is, hogy a sematikus térképek gyártói hajlamosak átesni a ló túloldalára és a minimalista stílust félreértelmezve lényegi információkat is elhagyni, túlegyszerűsíteni. Másik a végfelhasználó, azaz az utazó számára bosszantó dolog, ha csak simán gondolkodás nélkül másolják a Beck által kitalált designt, mert az lett mondva, az kell. Erről is írtunk Bulgária vonatkozásában, ide a nem világvárosi léptékű, kizárólag buszokkal operáló városi közlekedéssel rendelkező Várna térképét hoznám "bolhából elefántot" példának (sajnos ez a cég más bolgár városoknak is készített ilyet):
Lakásdekoráció
Az emberek valamiért vonzódnak a térképekhez. Sokszor a térkép egyszerűen mivel szép kiváló lakásdekorációs elem, vagy akár egy munkahelyen is szolgálhat jó célokat: nyugtató, inspiráló. Rengeteg művész választja témájául térképek rajzolását is, a stílus lehet absztrakt, realista, bármi. Ilyen alak Jazzberry Blue is, érdemes átlapozni a munkáit.
Jazzberry Blue stílusa
Az igényes embernek van hangszer és/vagy térkép a lakásában ;)
Sumen nem egy matyóhímzés, turisztikailag sem igazán marketingelt város, tágabb környezete szépen mondva belső periféria, amolyan "kultúr wasteland". A vasútállomás előtt egy üdvözlő térképen azonban ez áll: "Bulgária itt kezdődik". Körülnézve persze tipikus a kép, lepattant környék, otthonról is jól ismert bódésodás, akár így is értelmezhető a szlogen: itt minden megvan, ami egy bolgár (posztszoc) városban előfordulhat. A ma 80 000 fős, erőszakosan iparosított Sumen azonban az 1300 éve kreált első dunai bolgár birodalom egyik bástyája volt, gondolom inkább erre gondoltak az itteniek. Szerintünk pedig azért kezdődik itt Bulgária, mert itt található a legrégebbi sörfőzde.
a vasútállomás előtt
Ki nem találnátok, mi miért látogattunk el ide, bizony itt található a világ legnehezebb brutalista stílusú kommunista emlékműve. Nem volt még egy bábállam, amit így szeretett volna a "nagy medve", a bolgár propaganda egyedülálló atombiztos vasbeton kolosszusokat termelt ki. A város fölé tornyosuló alkotást az 1300 éves történelem alkalmából emelték, a benne található betonfaragványok alakjai, a lenyűgözően aprólékos és hatalmas felületű mozaikok is ezt hivatottak reprezentálni. Ami nagyon meglepő volt, hogy nincs összefirkálva, mint az összes többi ilyen, sőt szemét sincs, maga az emlékmű állaga is kifogástalan. Egyébként lehet belépőt is fizetni, ami felnőttnek jelképes három leva (1,5 euro), kedvezménnyel pedig csupán egy. Lehet, van kassza, de nem kötelező, amolyan adomány jellegű dolog ez.
Autóval is meg lehet közelíteni, gondolom busz is megy fel a 450 méter magas fennsíkra, ám mi a központból induló híres és egyébként hangulatos sumeni lépcsőkön nyomtuk le a 250 méter szintkülönbséget. Jobb, hogy nem nyáron, hanem ősszel, mert elég volt így is, de őszintén szólva durvábbra számítottam, lefelé azonban jóval rosszabb volt. A monumentális alakok leginkább Gyűrűk Ura karakterekre emlékeztetnek egyébként, mitikus formát igyekeztek nekik varázsolni. Ez sikerült is, ám határozott éles vonalaik miatt hajaznak a Transformers filmek robotjaira is. Maga az egész meg megint csak olyan, mint Várnában, vagy a Buzludzhán, mintha egy Ridley Scott sci-fi díszletei között sétálnánk. Én őszintén valamivel több megjelenített alakra és eseményre számítottam, de az élvezeti értékéből ez mit sem von le. A panoráma mondhatnánk szép, de különösképpen nem az, mivel javarészt síkvidéket és pusztaságot, agrársivatagot látunk innen fentről, ám ettől még jó kis piknikező, söröző hely.
Sumen városán egyébként látszik, hogy volt jobb kondícióban is, van egy árnyékos sétálóutcája, amin ma eklektikus összevisszaságban találhatunk tömött teraszos, de egyébként egyáltalán nem hívogató üzletemberes, stricibarokk éttermeket és "zs kategóriás" street food standokat. Olcsó kebab és pizzaszelet, de ha minimum vegetáriánus vagy, egyetlen opció a Billa, ami szerencsére szintén be lett ékelve egy (és a vega pizzaszelet, ami azért vega, mert nincs rajta semmi). A késő 19. századi épületek - már az a kevés ami megmaradt - próbálnak némi romantikát és polgárias atmoszférát festeni, de kevés az már ide. A dzsámi és a törökös hatás is elvész a tömegben, nem ütik meg sajnos az ingerküszöböt. Magyarként van azonban egy érdekesség, Kossuth Lajos Emlékháza.
Emigrációjának első másfél évét töltötte itt. Egyébként Szófiában is egy barátunk a Kossuth Lajos utcában lakik, ami azért vicces, mert elég agyzsibbasztó, mikor elkezdi az ember kibogarászni a cirill betűkkel írt lakcímet és egyszer csak leesik mi is az valójában:
Szóval Sumen szerintem egy fél napos város. Ha az ember esetleg jobban érdeklődik a történelem iránt és az erődöt meg amadarai lovastis meg akarja nézni, vagy szeretne minden napszakban jó fotókat készíteni az emlékműről, akkor el lehet tölteni itt egy vendégéjszakát, vagy inkább Couchsurfingelni egyet. Turistákra nemigen vannak felkészülve. Mi szerintem már nem számítunk annyira "külföldi alkatúnak" mégis végig bámultak a főutcán. Jó helyen van relatíve Sumen, ez a szerencséje. A gyönyörű Veliko Tarnovo és a tengerparti Várna között félúton jó pihenő, úgyhogy aki erre jár, mindenképpen érdemes azért bekeverednie és legalább az emlékműnél ámuldoznia, mert az vitathatatlan csúcsteljesítmény.
Földrajzosként megmosolyogtató a belváros képet leginkább meghatározó épületet, komplexumot a végére hagytam. A városok karaktereinek vizsgálatakor vannak, akik igyekeznek feminin és maszkulin jegyeket összegyűjteni és az alapján bekategorizálni a várost, hogy az inkább férfias, vagy nőies. Ezek a vizsgálatok amúgy leginkább a térhasználat formáira, mélyebb társadalmi összefüggések szintjére szoktak lemenni, de ebbe most nem mennék bele. A lényeg, a befejezetlen tornyot látva, ami szerintem mindenkit egy falloszra emlékeztet nem kérdés, az ereje teljében lévő szocialista munkás férfi szelleme itt az uralkodó.
A sör. Hiába a legrégebbi, az itt most igen kevés. A Sumenszko sör ízre és szerintem minőségre is tipikus ipari, főleg a barna változat. A pici 0,33-as kiszerelésűt viszont mostanában egyre többet választom-választjuk, lehet egyszerűen csak azért, mert olyan kis aranyos az üveg. Szóval nálunk ez a marketingfogás bejött. Plusz meg kell valljam, séta mellé egy könnyedebb kisüveges frissítő főleg így a sörszezon végén jobban esik, mint egy standard fél literes. Ízre kb. Borsodi-Arany Ászok vonalon mozog.
Ha tetszett a bejegyzés, szeretettel várunk a világ legnagyobb posztkommunista emlékművét bemutató cikkünknél!
Pedig a boraik is jók. Ha ennyi azonban még nem elég az ingerküszöb átlépéséhez, érdemes velünk átfutni, miért lehet Szlovénia kiváló helyszíne késő őszi kirándulásoknak is.
Rengeteg "beszélgetésbe" sikerült már beleszaladnom, aminek oly fontos témája az (ömm persze) elszakított területek visszaszerzése, mert a magyar az ugye rendkívül befogadó népség manapság. Érdekes volt azonban számomra, hogy mindenki Erdélyt akarja nagyon bőszen. Ilyenkor általában bedobtam a kérdést, amitől tudás hiányában ezeknek az embereknek rendkívül lelassult, vagy netán le is állt az agyműködése, mindenesetre legalább gyorsan témát tudtunk váltani. A kérdés így hangzik: És mi a helyzet a Muravidékkel? Működik, próbáljátok ki ti is, ha hasonló kellemetlen agyzsibbasztó helyzetbe kerültök.
A helyzet az, hogy kevesen ismerik, és magát Szlovéniát sem ismerik még eléggé a magyarok. Ennek több oka lehet, a legkézenfekvőbb és legprózaibb az, hogy azt szeretjük, ami olcsó és már bevált. Vitathatatlanul évek óta még mindig rendkívül kedvelt célpont Horvátország, mert van tengere. A helyzet az, hogy Szlovéniának is van egyébként szép kis tengerparti sávja, de egyébként meg nyugodtan át lehet ugrani horvát-, vagy éppen olasz területekre is. Azt vettem észre, hogy a magyar utazási attitűd passzív kikapcsolódásként értelmezhető leginkább. Ez valamilyen szinten sajnos érthető: az egész éves gürizés után másra sem vágyik az ember, mint pár napig, netán egy egész hétig dögleni valahol és nem gondolni semmire. A hanyatló nyugati társadalmak népe viszont felfedezni szeret, aktívan kikapcsolódni. Bármennyire is szeretném határát szabni (khm), akkor is csak arra tudok gondolni, azért lehet így, mert jobban élnek. Szinte naponta kapok Couchsurfing felkéréseket, kérdéseket itt Bulgáriában német, olasz, francia, holland fiataloktól, középkorú pároktól. Jönnek, helyiekkel akarnak találkozni, körbe akarják járni az országot. Tapasztaltam a magyar szokást sokszor én is, a belföldi turistára is jellemző. Kedvenceim voltak például azok az emberek, akikkel olykor Mórahalmon találkoztunk, dolgoztunk. Szűk egy hetes hotelezésük alatt nem fordult meg a fejükben, hogy netán át lehetne ugrani a szomszédos Szegedre is.
Vissza a témához. Szlovénia tényleg nem olcsó, "nyugati" árak vannak, ellenben például a tömegközlekedése pazar és megfizethető, az ország pedig úgymond kicsi, bár ezzel én vitatkoznék. Tény, hogy Szlovénia felvette a békés kis alpesi ország imázst és mágnesként vonzza a fizetőképes turistákat. Az ország azonban annyira kedves és gyönyörű, hogy az árak nem szabhatnak határt annak, hogy felfedezzük az országot. A továbbiakban következzen egy idén márciusi rövid random kiruccanásunk stoppos története (ami angolul egy várnai netes újságban is megjelent):
Márciusban végre megérkezett az első napsütéses, tavaszira emlékeztető időjárás, gondoltuk, hogy a téli depis időszakot egy kis mászkálással végre magunk mögött tudhatnánk. Ősszel Prágában jártunk, hasonló távolságra lévő célpontokat kerestünk. Ljubljana adta magát, azt terveztük, ha kijön a lépés, onnan Firenzébe megyünk tovább meglátogatni Ági ERASMUS-on lévő unokatestvérét. A lépés sajnos nem úgy jött ki, majd írom azt is, miért. Mindenképpen stoppal akartunk menni, egyrészt nem volt keretünk sem az akkor még hosszabbra tervezett utazás "hagyományos" lebonyolításához, másrészt nagyjából már jó idő is volt és könnyebbnek is találtuk, mint buszokat ezt-azt átnézegetni, leszervezni.
Az indulás előtt egy jó másfél héttel (mikor kitaláltuk, hogy megyünk) elkezdtünk Couchsurfingen szállás után keresgélni Ljubljanában. Gondoltam nem lesz egyszerű, de nagyon nem volt az. A miértre könnyű választ adni, tavasz eleje, rengetegen szabadultunk rá a rendszerre, sokan visszajeleztek, hogy a megjelölt időpont már "betelt", vagy éppen ők maguk is elutaznak valahová. A tervezett indulás napján még nem is lett szállásunk, így hát egyelőre csak felugrottunk Budapestre húgomékhoz. A bemelegítő stopp Szegedről igen jól sikerült, Ági a táblával sem készült el, mire kaptunk egy fuvart egészen házig Káposztásmegyerre. Legalább ez javított a hangulatunkon picit.
Serényen próbálkoztunk és meg is lett a gyümölcse, estefelé egy éppen szintén aznap hollandiából ERASMUS-ról visszatérő művészeti sulis lány írta, szeretettel vár bennünket piciny kis albérletében. (Azóta mégegyszer találkoztunk, mi tudtuk őt és két társát elszállásolni Bulgáriában 5 napra, most éppen Indiába tartanak). Reggel el is indultunk Ljubljanába. Budapestről kicsit nyögvenyelős volt elindulni, de aztán szépen lassan beindult. Kellett a helyismeret azért, Balatonlellén a benzinkút párszor már bejött. Turistaszezon még közel sem volt, így nem volt kétséges: kamionnal fogunk utazni. Így is lett, egy fiatal sráccal döcögtünk a szlovén fővárosig, lassan, de biztosan.
Szerencsések voltunk, az egyik déli kihajtótól csak egy rövid sétára lakott Ana, igen kedves és szuper energikus szállásadónk. Mindannyian jó fáradtak voltunk már estére, de azért beugrottunk a központba egy kis sétára meg sörre. Itt jegyezném meg, az egész Ljubljanai körünk faltól falig, azaz Budapestről oda és vissza kevesebb mint 30 euro volt (kettőnknek, mindenestől), ebből 9 az a 4,5 euros Ohara's csaport ír sör, amit máig nem pipált még le semmi.
Másnap korán reggel útnak indultunk bejárni a várost, míg Ana egyetemen ügyködött. Ekkor már tudtuk, nem megyünk tovább Olaszországba (időjárás, egészségügyi okok miatt), úgyhogy egy jó erős napot akartunk kanyarítani. Ljubljana hiába csak középváros, morfológiája miatt kicsit becsapós: kanyargós folyó, hegyecskék. Később lemértük: 20 km-t sétáltunk aznap.
Metelkova, Punk's not Dead
Metelkova-negyed a formálódó új művészeti központ szomszédjában található régi laktanya területe. Az egész tömböt le akarták dózerolni, hogy a vasútállomáshoz közeli alulhasznosított városrész hagyományos módon megújulhasson, ám helyi csoportok ezt nem engedték. Egyik jelmondatuk is így szól: "Take a shit on gentrification". A foglalt házakban ma galériák, színházak, kávézók, bárok, koncerttermek működnek és már egy hostel is található itt. Igazi rendes punk hely ez, ami nem jelenti azt, hogy azért ne találkoznánk hajnalban már/még iszogató, megviselt ábrázatú tinikkel, de a szellemiség a gyökerekhez nyúlik vissza: antirasszista, sokszínűséget hirdető programok otthona. Egy Ljubljanai városnézés kihagyhatatlan része, ha egy alternatív városjáró túrára is benevezünk, akkor természetesen annak is helyszíne lehet. Amúgy van feminista tematikájú túra is, meg minden.
A várba több úton is fel lehet jutni, érdemes végigjárni mindet, de egyet biztosan ne felejtsünk ki, a "Stari trg" azaz Régi tér kis utcájáról induló "Reber" lépcsőket és folytatását, a "Mačja steza"-t, a macska útját :). A Régi tér egyébként is nagyon jó hely, vannak jó design boltok, mint például a Babushka, ahol egy fél fizetést el lehetne költeni, plusz emléknek szerezzünk be egy ingyenes USE-IT várostérképet, mert igényesek és inspirálóak is. Szlovéniában Ljubljanának és Maribornak is van ilyen térképe, ez ilyen "smart-city fokmérő" is lehetne. Mi itt a téren találtunk kirakva, de van a tourinfónál is. A lényeg, hogy ebben helyiek írnak kedvenc kávézóikról, és a többi, a kiadvány címe is ez, "Act like a local".
Fent a vár fennsíkjának nevezett park kutyás és fotós paradicsom. Itt jutottunk végérvényesen is arra a megállapításra is, hogy Ljubljanában a legmagasabb az egy főre jutó border colliek száma. Kutyás város, tele is van kiváló parkokkal.
Mókusos park
Tivoli Park egyébként, egy nagyon jó kis sétálgatós, pihengetős hely, ahol egy tavacska partján élvezve a napsütést nyugodtan elkortyolgathatunk egy förtelmes helyi sört. Szlovénia nem a söreiről híres az biztos. Van az otthon is megtalálható "vidéki" Lasko, a lagymatag fővárosi Union és amit még találtunk egy kisboltban. Neve se nagyon volt, hiába van belőle piros is meg zöld is, egyik se jobb mint a másik. A központról meg úgy egyáltalán a városról nem nagyon értekeznék. Kincsesbánya, gyönyörű, a Ljubljanica folyó partja nagyon sokáig szépen parkosított, érdemes rajta kintebb is sétálgatni. Ez az egyik legkarakterisztikusabb város, ahol valaha (eddig) jártam. Mint a brutalista és szoci építészet rajongói, Ljubljanában sem szenvedtünk hiányt, lentebb a képgalériában lesz is pár szép példány. Magát a parlamentet sem lihegték túl, ami nekem kicsit szimbolikus jelentőségű. Egyébként az épület úgy néz ki mint bármelyik itthoni államszocialista idők pártszékházából avanzsált megyeháza. Az operaházat is elég merészen toldották meg, de a skandináv letisztultságú építészetre is vannak szép példák, határesete ennek a Vila Grad:
A hazaút éppen március 15-én lett esedékes, ami olybá tűnt, bajos lesz, mivel jóformán csak a kamionforgalomra támaszkodhattunk a magyar nemzeti stoppolás terén, ám nekik pár kivételtől eltekintve tilos volt az ünnepnap miatt az országba lépni. Ljubljanából ki is vitt minket egy srác Celje-hez, ahol az egyik kedvenc stoppos helyem, egy nagy OMW kút van. Ő maga eredetileg csak 10 km-re akart menni, de a szokásos jófejség és levezetett így plusz 100 km-t...
Ő is és Ana is beszélt arról, hogy igen-igen, jó úton halad az ország, de van még hová felzárkózni, mert a bérek még mindig csak a holland színvonal felét érik el. Csak így zárójelesen egyébként kicsivel több mint a kétszerese a szlovén vásárlóerőn mért nettó minimálbér a magyarénak, plusz az átlagbér és szórás között is lényegesen kisebb a különbség. Azóta még több szlovén fiatallal találkoztunk itt Bulgáriában egy Youth Exchange keretein belül, ők is hasonlóképp vélekedtek.
Celjénél aztán néztünk, hogy kezdődik a móka. A "HUN" táblánkra már mosolyogva oda is jött egy kamionsofőr és angolul el is kezdte mondani, hogy reméli van nálunk hálózsák, mert ma innen senki nem indul el. Aztán kiderült, hogy ő is magyar és mondta, egy szerencsénk van, talán egy renegát kollégája pár percen belül nekiindul és megpróbál átjutni. Meg is kérdeztük a középkorú urat és be is ültünk mellé, én szokás szerint fölé az ágyra. Ez plusz kockázati tényező volt neki ugyan, de megszánt minket. Noha annyira nem volt kalandos a dolog, mintha ukrajnából csempésztünk volna át egy platónyi rönkfába rejtett hamis cigarettát, de drukkoltunk rendesen. A súlymérő állomásokat rutinosan kikerülte, a rendőrök és a kpm-es kocsik pedig nem vergődtek velünk. Balatonvilágosnál ment le a pályáról, az idő kezdett elromlani, így telekocsi után néztünk, hátha van. Lett is volna, úgy öt perccel csúsztunk le róla, de nem volt nagy baj az sem, lesétáltunk a világosi magaspartra kicsit, majd bevonatoztunk Pestre.
Szlovéniáról még kicsit
A kis kiruccanás röviden így zajlott, vissza Szlovéniához. Nehéz a világ legszebb helyeit taglaló cikkek között olyat találni, amiben nincs benne Bled. A tóhoz közel van a szintén ismeretesebb Vintgar-szoros is, aminek áprilistől novemberig tartó nyitvatartási ideje is van. Ezt érdemes lehet észben tartani. Bled és Bohinj párban járnak, a két tó egymás mellett található, a Soča völgye is gyönyörű, a 206-os jelzésű út pedig hivatalosan is európai "scenic rout", azaz pazar környék. Ha elkezdenénk itt most sorolni, mit érdemes bejárni az országban, nyilván soha nem lenne vége. A Triglav megmászása van még biztos bakancslistámon, ez az egyik legkönnyebben megmászható közel 3000 méteres csúcs, egyben Szlovénia teteje is.
Amire én még kitérnék, az egy igen érdekes építészeti csodája az országnak, a páratlan szépségű, részben a Harvard egyetem tanulói által tervezett Skuta alpesi menedékház (Bivak pot Skuto), amit helikopterrel szállítottak a helyére, azaz 2000 méteres magasságba. Talán majd egyszer ezt is kipipáljuk, ám ha valaki előttünk tenné, vagy már esetleg tette, várjuk a beszámolót és képeket is!
Szóval mint ahogy az elején is szó volt már erről, igyekezzünk a magyaros utazási attitűdöt és hajlandóságot meghazudtolni és keresgéljünk új és új felfedezésre váró tájakat, városokat, épületeket és minden egyebet!
Prága kétségkívül az egyik legszebb főváros, természeti környezete tökéletes őszi célponttá is teszi. Magyarországhoz való közelsége okán pedig egyszerűen kihagyhatatlan. Ilyen szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, a talán kevésbé ismert Ljubljanáról és Szlovéniáról, mint másik érdemes őszi felfedezni valóról is írunk majd rövidesen. Előzetesen csak annyit, mint tőlünk megszokott, nem fogunk ódákat zengeni az Óvárosról és túlszaturált HDR-es stricibarokk képeket sem nagyon lehet itt majd nézegetni. Prágában éppen tavaly ősszel jártunk legutóbb, szerettük, ezért is osztjuk meg tapasztalatainkat, intelmeinket.
Egyszer még régen Németországon keresztülstoppolva késő este érkeztünk meg egy barátommal a királyi városba és ha még jól emlékszem a helyiek javaslatára egy belvároshoz közeli városrészben, melynek neve Troja kerestünk egy kempinget. Itt kezdődött valahol a szerelem a várossal. A Trojská utcán körülbelül tíz szálláshelyet találunk, ahol potom áron sátrazhatunk, bérelhetünk faházikót, vagy szobát. Ezek családi házak és a hozzájuk tartozó szalagtelkek, sokszor a tulajdonosok is itt élnek, úgyhogy különösen odafigyelnek a kényelemre. Első ránézésre kintinek tűnik, de a 17-es villamossal úgy tíz perc a Károly-híd. Ilyennel még más nagyvárosban nem találkoztam. Szállásról körülbelül ennyit, állítólag nagyon jó hostelek is vannak, de itt könnyebben találhatunk magunknak privát szobát, sőt olcsóbbra is kijön. Legutóbb egy fűthető, franciaágyas faházat béreltünk, 10 euro/fő/éj áron. Sikerült egy kissé kellemetlenül szemerkélős esős, hidegebb időszakot kifognunk, de a kis kunyhó tökéletesen szuperált. Egy angol család volt még rajtunk kívül a kempingben, ők sátorral jöttek. A tulajdonos úr (aki ez esetben egy angol-német hibrid nyelven kommunikáló mókás figura volt) ugyan felajánlotta nekik, hogy nyugodtan húzódjanak be egy faházba, de a szülők a fejükbe vették, hogy pont ideje a gyerekeknek megtanulni, mi is az a kempingezés (amúgy nem az) és a hideg. Szóval a helyiek kedvesek és segítőkészek, ez egész Prágára is jellemző úgy gondolom. Nagy előnye egyébként például Bulgáriával szemben, hogy VANNAK kempingek és olcsók is. Itt délen jelenleg a kevés és drága kombinációja jellemző.
Gondoltuk októberben már valamelyest lecseng a turista dömping, de ez koránt sincs így, nappal ezért a belvárost érdemes nagy ívben kerülni. A Károly hídtól a főtérig Tokyo utcáit idéző a kép és denzitás (már amennyiben ott is hemzsgnek a szelfibottokkal felfegyverzett japánok) és csak gagyi, ízléstelen boltokba botlunk mindenfelé. Talán a legnagyobb ízléstelenségeket itt sikerült eddig látnom, Trump, Putyin, Sztálin, sőt, Oszama Bin Laden ábrázatú matrjoskák minden mennyiségben. Erősen álljunk csak meg egy szóra kategória. Ahol meg nem ezek vannak, ott Absinth Shop. Sajnos a "kisoldal" a várnegyed töve sem mentes ezektől. Ellenben éjszaka zseniális, erre igyekszik Prága turisztikai ügynöksége is felhívni a figyelmünket. Miután a képeslapokon szereplő hidas képet ellőttük (link a pontos helyről) és megcsodáltuk a naplementét, a közeli Na Opyši szűk kis "utcáján" felandaloghatunk a jó eséllyel tök üres várnegyedbe és a székesegyházhoz. Kihagytam az asztonómiai órát, ami Prága talán legnagyobb látványossága, ám inkább szomorú és kiábrándító, mint életre szóló élmény. Azon kívül, hogy régi, sok egyéb érdeme nincs. Egyébként teljes mértékben élvezhetetlen, ha nem vigyázunk vagy Segway üt el minket, vagy egy szelfibottal csapnak agyon. Borzasztó sajnos, mennyire tönkretették ezt a helyet. Szerencsére egyébként a belváros többi fontos helyét kevésbé ismeri a mainstream turista, a zsidó negyed (Josefov) például már kellemesebb. A továbbiakban olyan helyeket, lehetőségeket mutatunk be, amik ismeretében akár több értékes napot is el lehet lődörögni az egyébként nem túl nagy városban.
Ingyenes alternatív túrák
Mint minden kreatív, modern város, Prága is számos érdekes városi túrával kecsegtet. Európa egyik legszabadabb városáról beszélünk, ahol számos a várost ma alakító szubkultúrával ismerkedhetünk meg. Ha valaki meglátogat egy nagyvárost, mi másért is tenné, ha nem ezért? Így lehet igazán megismerkedni a város lelkével. Pár link ehhez:
Találhatunk ilyen témájú túrákat is, talán Prága szobrai, köztéri alkotásai elég hírhedtek, hogy ne nagyon kell őket bemutatni. A teljesség igénye nélkül is iszonyú nehéz felsorolni a bizarr alkotásokat, keressünk csak rá David Černý nevére. Neki köszönhetjük a közelmúltból a Moldva folyón díszelgő, kormányzati negyed felé beintő középső ujjacsakátis.
Ezek a városban szanaszét találhatóak, egy jó nap csak ezeket megpróbálni végigjárni és olykor megtalálni. A lábakon járó Trabant például a német nagykövetség udvarán található, így nem is lehet a közelébe se menni, de a kerítésen bekukucskálva meglehet lopni:
Ezeket a túrákat egyébként jellegükből adódóan a témában jártas, alkotó, lelkes csapatok bonyolítják, továbbá útitársaink is érdekes emberek lesznek, akikkel aztán be- vagy ki lehet ülni valahová egy sörre beszélgetni.
A két torony
Az egyik a tévétorony, ami önmagában is elég király, de a dolgos David természetesen azt is betalálta és elárasztotta a Kampa Parkban fellelető arcnélküli csecsemőkkel. A másik a Petřín hegyen található Eiffel-torony másolatocska, ami a kilátás miatt fontos. Ha pedig már ide felmászott az ember, érdemes a parkon keresztül Strahov kolostor felé venni az irányt, mert ez a "kisoldal" és így egész Prága szerintem legszebb, legnyugodtabb helye és a panoráma is pazar. A Strahov kolostor kertjében még ma is praktizálnak a serfőző mesterek, akik Szent Norbert (hoppá!) ideje óta űzik az ipart. Úgy tudom, 14 fokos barnasörük a leghíresebb, ez nem lehet véletlen...
Kiállítóterek
Múzeumok, galériák. A zászlóshajók Alfonz Mucha és a kommunizmus, továbbá Franz Kafka, a zene, a sör és így tovább a végtelenségig, de tényleg. Ember legyen a talpán, aki képes egymaradéktalan listát összerakni és rendesen végiglátogatni a benne foglaltakat. Ezért is inkább gondolatébresztő jellegű ez az írás is. Modern művészeti galéria is annyi van, hogy Moldvát lehetne vele rekeszteni. Párat azért belinkelek, de kötelező tovább kutatni!
Nekem a kontraszt tetszik nagyon, Prága amennyire néha már-már giccses, a modern művészet annyira letisztult, ezért is érdemes két sör között néha ilyen helyeken pihentetni a szemünket. Számomra a legjobb múzeum azért még mindig az utca, Prágában pedig rendkívül karakterisztikus városrészeket találunk. Ilyenek például az átalakuló Karlín és Holesovice. Ez utóbbi egykori (és a város első) sörfőzdéjének funkcióbővítő megújítása remekül sikerült, szintén felírandó a listára.
a holesovicei sörgyár udvarán
Legkedvesebb múzeumom pedig a Trabant Múzeum, ez vitathatatlan. Viszonylag kint helyezkedik el, de simán ki lehet ugrani villamossal. Ottjártunkkor mi voltunk az egyetlenek. Egyszerűen zseniális, nagyon vicces és hiánytalan, propagálom, ahol csak tudom, nagyon megéri. Életnagyságú Trabant szobor egyébként Szófia központjában is található. A legszürreálisabb pedig a Sex Machines Museum lehet. Ugyan itt "még" nem jártunk, de a maga nevében nagyon komoly munka eredménye és hát a világon egyedülálló is.
A Metronóm
Kapcsolódik a furcsa szobrokhoz, ráadásul a már említett kötelező hidas kilátóhely közvetlen szomszédságában található. Szintén lelátni a városra, s kevesebb a turista, inkább a helyi fiatalok helye ez. Egyébként működik is a "nyelv", azaz jár. A kinetikus szobrászat e remeke az idő múlását szimbolizálja, talán mert egy egykori Sztálin szobor helyén áll. Maga a Letná Park, ahol található egyébként nagyon kellemes kis hely, a képeken is látszik, velünk egyetemben a helyiek is szeretik a "Nagy Hal" című filmet.
Central Park, kedves lakótelep
Prágában élmény a metrózás. Maga a rendszer nagyon modern, valami nem is stimmelt, nem tudtuk először mi az, de furcsa érzésünk volt. Aztán rájöttünk, szinte (tényleg egy-két kivétellel) minden megálló akadálymentesített, liftekkel ellátott. Ez például Budapestről nem mondható el. Egyik-másik megálló pedig építészetileg igazán különlegesre is sikerült, de legnagyobb kedvencünk talán a "giliszta, vagy féreg", egy felszíni metróalagút, ami a Hůrka és Lužiny állomásokat köti össze. Az alagút ráadásul átível a Central Park elnevezésű hely egyik tavacskáján is. A panel lakótelepes városrész rehabilitációja igen jól sikerült, a szegedi Zápor tó után a második kedvenc ilyen helyünk lett. Tényleg érdemes kimetrózni ide, már csak azért is, mert az utastájékoztató rendszer női hangja nagyon hetykén mondja, hogy "hurká". A tó mellett van egy kiváló domb is, amiről érdemes szétnézni.
Brutalizmus, Sztálin-barokk
Elsőre talán meglepőnek hangzik, de az általunk igen kedvelt építészeti stílusok, stílusjegyek mint a brutalista vonások jól megférnek még a belvárosban is. Talán azért lehet ez, mert Prága egyik-másik utcája, épülete is középkoriasan komor. A mi kedvencünk a Nemzeti Színház melletti Nova Scéna és a tér amelyet közrefog. A Vencel tér elején vannak még igen szembetűnő monumentális darabok, de elszórtan többet is kiszúrhatunk.
forrás: cdn.orange-gate.com
Gasztronómia
Tormás mustár és Kofola (szerintem a klasszik, Ági szerint a macis). Ennyike.
Sokáig lehetne még sorolni a lehetőségeket, látnivalókat, de inkább kérdezzen, akinek több infóra, segítségre van szüksége, akár egy prágai látogatás tervezéséhez is. A város környéke is rengeteg érdekességet tartogat, plusz közel van Drezda, hogy adjunk még ötleteket. Képet nem közlök most róla, de szintén lőtávolban van Kutná Hora és csontkápolnája, ami igen creepy. Ellensúlyozván pedig mesébe illően szép kisváros a déli Český Krumlov. Bár ott még nem jártunk, valaki azt mondta, olyan mint Roxmorts a Harry Potter világából.
Évekkel ezelőtt egy lehetséges Törökországba stoppolás útvonalát tervezgetve találkoztam először Plovdivval. A római amfiteátrumról látott képek alapján azonnal fel is került a bakancslistámra, így idei Bulgáriába érkezésünk után alig vártam, hogy végre eljussak oda.
Első plovdivi látogatásunk prózai apropója az volt, hogy legközelebb hozzánk ott van Decathlon. Szerencsére egy külső lakótelepen helyezkedik el, így a kiterjedt nagy lélekszámú terület rendelkezik saját vasútállomással, ahol le tudtunk pattanni. Maga a környék is elég lepattant volt, de hát milyen legyen? Ellenben ez nekünk tetszik és hozzá kell tennem, az emberekkel egyébként pedig semmi baj sem volt a környéken. Egy korábbi, ide vágó bejegyzésünkben már írtunk a városi tömegközlekedés fondorlatosságairól, de egyébként is a központba besétálást választottuk volna. Ezen az úton egy dologra lettünk igazán figyelmesek, mégpedig, hogy mindenhol óriási építkezések zajlanak. Az ország második legnagyobb városáról beszélünk, 340 000 fős mindenféle értelemben vett központ, de vitathatatlan, hogy egy ilyen szegény országban valamit kegyetlen jól kell csinálni ahhoz, hogy így pörögjön az élet. Ez sok hazai város számára is elgondolkodtató, példa értékű lehet.
Mi az amit Plovdiv nagyon ügyesen csinál? Azt kell mondjam, maga az amfiteátrum nem ad annyit, amit az ember várna, becsületből öt percet rá lehet áldozni, azt is főleg a kilátás és az árnyék miatt. Szerintem pont ez az, amit felismertek az itteniek. Ez már manapság kevés. Hangulatos az óváros, domborzatilag is érdekes egész, Veliko Tarnovo-val magasan a legszebb városok, de ettől még csak egy egy éjszakás desztináció lenne. A világ térképére múltjukkal kerültek fel, ez a csali, de ahogy az ember horogra akadt és ismerkedni kezd Plovdivval, szembesítik vele, ez bizony csak a jéghegy csúcsa. A város egyébként 2019-ben Európa Kulturális Fővárosa is lesz. Ezt már így ennyivel előtte igencsak érezni lehet, készülnek, ami magyarként Pécs korábbi vergődését látva megint csak érdekes kérdéseket vethet fel. Egy biztos, 2019-ben visszalátogatunk ide.
Az első kissé meglepő dolog az volt, mikor megláttuk a Placebo plakátját, miszerint 20 éves születésnapi turnéjuk egyik állomása Plovdiv, a koncert pedig az 1500 férőhelyes amfiteátrumban lesz. Nem is nagyon vergődtünk vele, de aztán úgy alakult, csak sikerült eljutnunk oda. Itt nyert értelmet a színház, az akusztika és a látvány fantasztikus. Talán Szeged életében a Cure volt ilyen 2005-ben, azóta szépen hanyatlik lefelé a színvonal. Most októberben például a Manfred Mann's Earth Band lesz a zászlóshajó, de szeptemberben Devin Townsend vonzott ide a világ minden zugából embereket (egy igen meglepett kocsmát ki is ittak mindenből a koncertet megelőző találkozón). Egy ismerősünk például Londonból utazott el ide e miatt. Szóval úgy havonta van valami ilyen esemény.
stílusosan szivárvánnyal kezdődött a Placebo koncert
Szokásunk, vagy mondhatni már-már szakmai ártalom, hogy összehasonlítjuk a meglátogatott városokat az otthoniakkal. Keressük a párhuzamokat, domborzat, szerkezet, építészet, infrastrukturális fejlettség, népesség, kultúra, stb. mentén. Ha Plovdivnak is szeretnénk e módon "testvérvárost" találni, akkor az Szeged lenne, esetleg Debrecen, vagy Pécs. Maradjunk Szegednél, lévén ott éltünk mindketten megközelítőleg 10 évet. Persze van egy lényeges különbség: Szeged kevesebb, mint feleekkora. Hasonlóság viszont, hogy a fővárostól és Várnától eltekintve itt zajlik kiemelkedőbb kulturális élet az országban. Igen magas az egyetemi hallgatók aránya, továbbá a lakosság kétharmada középfokú vagy magasabb végzettséggel rendelkezik (és még evezős pálya is van). Valószínű, hogy ez az összetétel hozzájárult ahhoz, hogy a városban igény alakuljon ki az alkohol, bő zsírban sült hús és mulatós zene alapú ordenáré népünnepélyeken kívül valami eredetibbre, kreatívabbra. A város felfedezte, amit például Szegeden máig nem egészen sikerült: ha megemeljük a szintet, azzal lehet hogy nem lesz elégedett a helyi lakosság bizonyos része (akik számára a szórakozás a közterület összehányásában ki is merül), de a város sokkal attraktívabbá válik a fizetőképes, kulturális élmények felé nyitott külföldi turistákra (a brit legénybúcsús vonalat nyilván ne keverjük ide, az minden, csak nem kulturált). De az sem hátrány, ha az egyetem elvégzése után a fiatalok egy olyan városban maradnak, ahol az egyetemista és a középkorú/nyugdíjas rétegen kívül másnak is szólnak programok. Ezek a programok ugyanakkor a helyi kreatív gazdaság miatt léteznek, a városban zajló értékteremtő munkát hivatottak reprezentálni. Ez egy öngerjesztő folyamat, a fiatalok itt maradnak és hasznos munkát végeznek.
Csak zárójelesen megjegyzem, Temesvár a reptérrel hatalmasat húzott, nyugat- és észak európai fiatalok tömegei látogatják. Érdekes és inkább szomorú, hogy Szeged nem tud a közelségből előnyt kovácsolni. Nem ismerik ezeknek a fiataloknak az utazási szokásait, 100-200 km nem tétel, ha valami jól van marketingelve, kíváncsi lesz, átugrik a haverokkal, megalszik egy hostelben és kész is.
KAPANA- a művésznegyed
Kapana, azaz "a csapda". Az egyedi atmoszférájú terület nevét a kanyargós, labirintusos utcácskáiról kapta. Korábban alulhasznosított, leromlott lakásállományú zárvány volt, ma mindannak a kivetülése, melyről az előző sorokban írtunk. Egyszersmind szimbóluma annak is, hogy helyi csoportok lényegében bárhol képesek nagyot alkotni. Várnáról és Burgaszról szóló bejegyzésünkben írtunk a street-art művészekről is, akik segítettek az egységes arculat, megjelenés kialakításában is. Az egységes megjelenés, fellépés és érdekérvényesítés kiemelt tényezők itt.
Plovdiv ráadásul kiváló helyen is van. Szófiától közúton mindössze 150 km (méghozzá autópályán, utóbbi itt nagy szó), de busszal, vonattal is kényelmes. Előbbivel nagyjából 2 óra, utóbbival 2,5 ám szép helyeken (is) zakatolunk keresztül. Szóval aki pár napra Szófiába látogat mindenképp ugorjon át, legalább egy kicsit körbesétálni. Ha tömegközlekedve érkezünk, mi az alábbit ajánljuk indításnak: A pályaudvarokból kiérve a "Garata" körforgalom mellett álljunk be a sorba egy nagy falafel szendvicsért (goljamo falafel szendvics). Mindössze két leváért (egy euro) vesztegetik, Ági szerint jobb, mint amit egykor a mezőtúri piacon lehetett kapni, pedig az legendás volt (a Wan2 fesztivál közönségének körében legalább is biztosan). Tényleg jó. Sétáljunk be vele a megújuló, palotákkal tarkított árnyékos Ivan Vazov utcán a Tsar Siemon parkig, ahol egy hatalmas medence partján élvezhetjük remélhetőleg a napsütést, míg szervezetünk helyre teszi kicsit a bevitt táplálékot. A park egyébként egészen a főtérig nyúlik, tiszta, családokkal, fiatalokkal teli.
Plovdivot elsősorban a fotósoknak, urbanistáknak, városrehab-, ókori történelem-, valamint a borok és kávék iránt érdeklődőknek ajánljuk. Igazi mediterrán éghajlatú város, azaz dögmeleg előfordulhat még szeptemberben is, erre készülni kell. Habár Plovdiv szigetként kezelhető, a maga módján megmosolyogtató, tipikus bolgáros dolgokat is láthatunk, mint a "Brezovska" fedett bevásárló híd, ami a firenzei Ponte Vecchio és a szegedi Nagyáruház szocialista árkádjának páratlan szépségű keveréke. Sajnos Plovdivban is vannak elkerülendő zónák, meg turistalehúzás, mint például a kisvasút a hegyen (kamu szolgáltatás leírással de legalább pénzt sem nagyon kérnek érte), de ez ilyen.
Személyes kedvenc látnivalóm az ortodox templomban található rendkívül jól sikerült bárányábrázolás:
