Pedig a boraik is jók. Ha ennyi azonban még nem elég az ingerküszöb átlépéséhez, érdemes velünk átfutni, miért lehet Szlovénia kiváló helyszíne késő őszi kirándulásoknak is.
Rengeteg "beszélgetésbe" sikerült már beleszaladnom, aminek oly fontos témája az (ömm persze) elszakított területek visszaszerzése, mert a magyar az ugye rendkívül befogadó népség manapság. Érdekes volt azonban számomra, hogy mindenki Erdélyt akarja nagyon bőszen. Ilyenkor általában bedobtam a kérdést, amitől tudás hiányában ezeknek az embereknek rendkívül lelassult, vagy netán le is állt az agyműködése, mindenesetre legalább gyorsan témát tudtunk váltani. A kérdés így hangzik: És mi a helyzet a Muravidékkel? Működik, próbáljátok ki ti is, ha hasonló kellemetlen agyzsibbasztó helyzetbe kerültök.
A helyzet az, hogy kevesen ismerik, és magát Szlovéniát sem ismerik még eléggé a magyarok. Ennek több oka lehet, a legkézenfekvőbb és legprózaibb az, hogy azt szeretjük, ami olcsó és már bevált. Vitathatatlanul évek óta még mindig rendkívül kedvelt célpont Horvátország, mert van tengere. A helyzet az, hogy Szlovéniának is van egyébként szép kis tengerparti sávja, de egyébként meg nyugodtan át lehet ugrani horvát-, vagy éppen olasz területekre is. Azt vettem észre, hogy a magyar utazási attitűd passzív kikapcsolódásként értelmezhető leginkább. Ez valamilyen szinten sajnos érthető: az egész éves gürizés után másra sem vágyik az ember, mint pár napig, netán egy egész hétig dögleni valahol és nem gondolni semmire. A hanyatló nyugati társadalmak népe viszont felfedezni szeret, aktívan kikapcsolódni. Bármennyire is szeretném határát szabni (khm), akkor is csak arra tudok gondolni, azért lehet így, mert jobban élnek. Szinte naponta kapok Couchsurfing felkéréseket, kérdéseket itt Bulgáriában német, olasz, francia, holland fiataloktól, középkorú pároktól. Jönnek, helyiekkel akarnak találkozni, körbe akarják járni az országot. Tapasztaltam a magyar szokást sokszor én is, a belföldi turistára is jellemző. Kedvenceim voltak például azok az emberek, akikkel olykor Mórahalmon találkoztunk, dolgoztunk. Szűk egy hetes hotelezésük alatt nem fordult meg a fejükben, hogy netán át lehetne ugrani a szomszédos Szegedre is.
Vissza a témához. Szlovénia tényleg nem olcsó, "nyugati" árak vannak, ellenben például a tömegközlekedése pazar és megfizethető, az ország pedig úgymond kicsi, bár ezzel én vitatkoznék. Tény, hogy Szlovénia felvette a békés kis alpesi ország imázst és mágnesként vonzza a fizetőképes turistákat. Az ország azonban annyira kedves és gyönyörű, hogy az árak nem szabhatnak határt annak, hogy felfedezzük az országot. A továbbiakban következzen egy idén márciusi rövid random kiruccanásunk stoppos története (ami angolul egy várnai netes újságban is megjelent):
Márciusban végre megérkezett az első napsütéses, tavaszira emlékeztető időjárás, gondoltuk, hogy a téli depis időszakot egy kis mászkálással végre magunk mögött tudhatnánk. Ősszel Prágában jártunk, hasonló távolságra lévő célpontokat kerestünk. Ljubljana adta magát, azt terveztük, ha kijön a lépés, onnan Firenzébe megyünk tovább meglátogatni Ági ERASMUS-on lévő unokatestvérét. A lépés sajnos nem úgy jött ki, majd írom azt is, miért. Mindenképpen stoppal akartunk menni, egyrészt nem volt keretünk sem az akkor még hosszabbra tervezett utazás "hagyományos" lebonyolításához, másrészt nagyjából már jó idő is volt és könnyebbnek is találtuk, mint buszokat ezt-azt átnézegetni, leszervezni.
Az indulás előtt egy jó másfél héttel (mikor kitaláltuk, hogy megyünk) elkezdtünk Couchsurfingen szállás után keresgélni Ljubljanában. Gondoltam nem lesz egyszerű, de nagyon nem volt az. A miértre könnyű választ adni, tavasz eleje, rengetegen szabadultunk rá a rendszerre, sokan visszajeleztek, hogy a megjelölt időpont már "betelt", vagy éppen ők maguk is elutaznak valahová. A tervezett indulás napján még nem is lett szállásunk, így hát egyelőre csak felugrottunk Budapestre húgomékhoz. A bemelegítő stopp Szegedről igen jól sikerült, Ági a táblával sem készült el, mire kaptunk egy fuvart egészen házig Káposztásmegyerre. Legalább ez javított a hangulatunkon picit.
Szerencsések voltunk, az egyik déli kihajtótól csak egy rövid sétára lakott Ana, igen kedves és szuper energikus szállásadónk. Mindannyian jó fáradtak voltunk már estére, de azért beugrottunk a központba egy kis sétára meg sörre. Itt jegyezném meg, az egész Ljubljanai körünk faltól falig, azaz Budapestről oda és vissza kevesebb mint 30 euro volt (kettőnknek, mindenestől), ebből 9 az a 4,5 euros Ohara's csaport ír sör, amit máig nem pipált még le semmi.
Másnap korán reggel útnak indultunk bejárni a várost, míg Ana egyetemen ügyködött. Ekkor már tudtuk, nem megyünk tovább Olaszországba (időjárás, egészségügyi okok miatt), úgyhogy egy jó erős napot akartunk kanyarítani. Ljubljana hiába csak középváros, morfológiája miatt kicsit becsapós: kanyargós folyó, hegyecskék. Később lemértük: 20 km-t sétáltunk aznap.
Metelkova, Punk's not Dead
Border Collie, a nemzeti állat
A várba több úton is fel lehet jutni, érdemes végigjárni mindet, de egyet biztosan ne felejtsünk ki, a "Stari trg" azaz Régi tér kis utcájáról induló "Reber" lépcsőket és folytatását, a "Mačja steza"-t, a macska útját :). A Régi tér egyébként is nagyon jó hely, vannak jó design boltok, mint például a Babushka, ahol egy fél fizetést el lehetne költeni, plusz emléknek szerezzünk be egy ingyenes USE-IT várostérképet, mert igényesek és inspirálóak is. Szlovéniában Ljubljanának és Maribornak is van ilyen térképe, ez ilyen "smart-city fokmérő" is lehetne. Mi itt a téren találtunk kirakva, de van a tourinfónál is. A lényeg, hogy ebben helyiek írnak kedvenc kávézóikról, és a többi, a kiadvány címe is ez, "Act like a local".
Fent a vár fennsíkjának nevezett park kutyás és fotós paradicsom. Itt jutottunk végérvényesen is arra a megállapításra is, hogy Ljubljanában a legmagasabb az egy főre jutó border colliek száma. Kutyás város, tele is van kiváló parkokkal.
Mókusos park
Tivoli Park egyébként, egy nagyon jó kis sétálgatós, pihengetős hely, ahol egy tavacska partján élvezve a napsütést nyugodtan elkortyolgathatunk egy förtelmes helyi sört. Szlovénia nem a söreiről híres az biztos. Van az otthon is megtalálható "vidéki" Lasko, a lagymatag fővárosi Union és amit még találtunk egy kisboltban. Neve se nagyon volt, hiába van belőle piros is meg zöld is, egyik se jobb mint a másik. A központról meg úgy egyáltalán a városról nem nagyon értekeznék. Kincsesbánya, gyönyörű, a Ljubljanica folyó partja nagyon sokáig szépen parkosított, érdemes rajta kintebb is sétálgatni. Ez az egyik legkarakterisztikusabb város, ahol valaha (eddig) jártam. Mint a brutalista és szoci építészet rajongói, Ljubljanában sem szenvedtünk hiányt, lentebb a képgalériában lesz is pár szép példány. Magát a parlamentet sem lihegték túl, ami nekem kicsit szimbolikus jelentőségű. Egyébként az épület úgy néz ki mint bármelyik itthoni államszocialista idők pártszékházából avanzsált megyeháza. Az operaházat is elég merészen toldották meg, de a skandináv letisztultságú építészetre is vannak szép példák, határesete ennek a Vila Grad:
A hazaút éppen március 15-én lett esedékes, ami olybá tűnt, bajos lesz, mivel jóformán csak a kamionforgalomra támaszkodhattunk a magyar nemzeti stoppolás terén, ám nekik pár kivételtől eltekintve tilos volt az ünnepnap miatt az országba lépni. Ljubljanából ki is vitt minket egy srác Celje-hez, ahol az egyik kedvenc stoppos helyem, egy nagy OMW kút van. Ő maga eredetileg csak 10 km-re akart menni, de a szokásos jófejség és levezetett így plusz 100 km-t...
Ő is és Ana is beszélt arról, hogy igen-igen, jó úton halad az ország, de van még hová felzárkózni, mert a bérek még mindig csak a holland színvonal felét érik el. Csak így zárójelesen egyébként kicsivel több mint a kétszerese a szlovén vásárlóerőn mért nettó minimálbér a magyarénak, plusz az átlagbér és szórás között is lényegesen kisebb a különbség. Azóta még több szlovén fiatallal találkoztunk itt Bulgáriában egy Youth Exchange keretein belül, ők is hasonlóképp vélekedtek.
Celjénél aztán néztünk, hogy kezdődik a móka. A "HUN" táblánkra már mosolyogva oda is jött egy kamionsofőr és angolul el is kezdte mondani, hogy reméli van nálunk hálózsák, mert ma innen senki nem indul el. Aztán kiderült, hogy ő is magyar és mondta, egy szerencsénk van, talán egy renegát kollégája pár percen belül nekiindul és megpróbál átjutni. Meg is kérdeztük a középkorú urat és be is ültünk mellé, én szokás szerint fölé az ágyra. Ez plusz kockázati tényező volt neki ugyan, de megszánt minket. Noha annyira nem volt kalandos a dolog, mintha ukrajnából csempésztünk volna át egy platónyi rönkfába rejtett hamis cigarettát, de drukkoltunk rendesen. A súlymérő állomásokat rutinosan kikerülte, a rendőrök és a kpm-es kocsik pedig nem vergődtek velünk. Balatonvilágosnál ment le a pályáról, az idő kezdett elromlani, így telekocsi után néztünk, hátha van. Lett is volna, úgy öt perccel csúsztunk le róla, de nem volt nagy baj az sem, lesétáltunk a világosi magaspartra kicsit, majd bevonatoztunk Pestre.
Szlovéniáról még kicsit
A kis kiruccanás röviden így zajlott, vissza Szlovéniához. Nehéz a világ legszebb helyeit taglaló cikkek között olyat találni, amiben nincs benne Bled. A tóhoz közel van a szintén ismeretesebb Vintgar-szoros is, aminek áprilistől novemberig tartó nyitvatartási ideje is van. Ezt érdemes lehet észben tartani. Bled és Bohinj párban járnak, a két tó egymás mellett található, a Soča völgye is gyönyörű, a 206-os jelzésű út pedig hivatalosan is európai "scenic rout", azaz pazar környék. Ha elkezdenénk itt most sorolni, mit érdemes bejárni az országban, nyilván soha nem lenne vége. A Triglav megmászása van még biztos bakancslistámon, ez az egyik legkönnyebben megmászható közel 3000 méteres csúcs, egyben Szlovénia teteje is.
Amire én még kitérnék, az egy igen érdekes építészeti csodája az országnak, a páratlan szépségű, részben a Harvard egyetem tanulói által tervezett Skuta alpesi menedékház (Bivak pot Skuto), amit helikopterrel szállítottak a helyére, azaz 2000 méteres magasságba. Talán majd egyszer ezt is kipipáljuk, ám ha valaki előttünk tenné, vagy már esetleg tette, várjuk a beszámolót és képeket is!
Szóval mint ahogy az elején is szó volt már erről, igyekezzünk a magyaros utazási attitűdöt és hajlandóságot meghazudtolni és keresgéljünk új és új felfedezésre váró tájakat, városokat, épületeket és minden egyebet!
