Eklektikus. Ez az a szó, ami Bulgáriát leginkább leírja számomra. Már az országba érkezésünk napján keresztülhaladtunk a tőlünk egyébként közúton kevesebb, mint 20 km-re elterülő városon, melyről korábbi bejegyzésemben azt írtam, akár Miskolc és Pécs szerelemgyermeke is lehetne, így hát illet mihamarabb tiszteletünket tenni egy kis körbenézés erejéig. A vonatútról nem igazán írnék, a vasút működésének egy egész posztot szentelünk nemsokára. Röviden csak annyit, a hegyi viszonyok miatt egy óra az út átszállással, de nem baj, mert szép patakvölgyekben, alagutakon vezet keresztül a vonal.
heroikus harcsamentés a kiszáradt szökőkútból
A vasútállomás környéke hozta az elvárható hangulatot, lángos illata csempészett gyengédséget az álmosan elnyúló szürke, kopott világba. A hegyen nyúztózkodó panelházak Dunaújváros miliőjét idézték, tetszett. El is indultunk befelé. A város a bolgár kulturális újjászületés egyik központja volt, apró kis óvárosát – mely egyébként szépen megmaradt, de azért körbeépítették tömbházakkal – és az arra épülő többszintes polgári jellegű utcácskáit látva ezt el is lehet hinni. Ami számomra nagyon érdekes, hogy szerintem részben ennek hatására emelte itt a szocialista városfejlesztés általam eddig még nem sosem látott szépségű brutalista és „sztálinbarokk” remekeit. Rövid séta után először egy a colosseumokat idéző épületet, majd egy 17 emeletes, a párizsi Pablo Picasso sugárút lakóházainak stílusjegyeit hordozó tömbházat megpillantva kezdtünk el bőszen kattintgatni.
sportaréna és lakóház
A kis Yantra folyó partján tovább haladva érdekes szobrokat, installációkat találtunk. Szürreális koracél, fémalkotások voltak, amik egy épület körül elkezdtek sűrűsödni. Ez volt a
„Humor és Szatíra háza". A négyszintes múzeum és kiállítótér kemény 3 leváért (1,5 euro) látogatható, megismertet a gabrovói és bolgár humor gyökereivel, továbbá belföldi és külhoni művészek többnyire Európa és a világ dolgait kifigurázó, görbe tükröt tartó alkotásait mutatja be. Sajnos nem tudtuk, mennyi idő kell a megtekintéshez, vissza fogunk még térni, így tippre minimum két óra biztosan szükséges.
Don Quihote de la Yantra
Itt végre megtudtuk miért a macska a város totemállata. Egy városi legenda szerint a gabrovóiak levágták macskáik farkát, hogy télen, ha kiengedték őket, rövidebb ideig kelljen nyitva tartani az ajtót, kevesebb hideget beengedve a lakásba. Egyébként természetesen az utcákon rengeteg a macska, de ez szokványos.
Nem vagyok, vagyunk azok a nagy múzeumlátogatók, Prágában is csupán egyet, a Trabant Múzeumot tekintettük meg, de itt még van pár, ami felkeltette az érdeklődésünket, például az interaktív iparmúzeum, amit majd talán legközelebbi átruccanásunkkor meg is ejtünk. A 60 000 fős városban egyébként Tolnai Gergő cimborám szavajárásával élve „Jézuskától géppuskáig” van minden, ami kell, végtére is a környék központja. Egyre inkább látjuk, miféle kis paradicsomba csöppentünk, rengeteg a „rejtett” kincs. Ezek persze csak számunkra voltak eddig rejtve, mivel nem ismertük őket, de tényleg az a helyzet, hogy minden kis faluban, völgyben, hegytetőn, kavics alatt van valami, amit muszáj megnézni, megélni. Rengeteg dolgunk lesz még itt.
Fun fact: Gabrovo állítólag Bulgária leghosszabb városa, 25 km hosszan nyúlik a Yantra folyó mellett. Legalábbis egyes források szerint... Az igazság az, hogy faltól-falig 10 km, a csatolt kis falvakkal, ahol már folytonosság hiány is fellép 18 km. Azért hosszú, az igaz, de a lényegi része (elhagyva az ipartelepeket) simán sétaléptékű.
(Utólagos megjegyzés: így bulgáriai létünk vége felé érve Gabrovo megítélése nem romlott, sőt. Ajánljuk mindenkinek, jó a hangulata és az egyik legérdekesebb város itt, ráadásul közel Veliko Tarnovohoz, ami turisztikailag felkapottabb)
