Utazós blog, kevésből messzire

Lo-Fi Wanderers

Menjünk világgá! Önkéntesség Bulgáriában

2017. december 09. - lofiwanderers
Ági

Egyetemi tanulmányaim alatt mindig foglalkoztatott a gondolat, milyen lehet egy másik országban élni, tanulni. Pont emiatt szerettem volna Erasmusra menni. Hogy, hogy nem, az egyetemen egyetlen olyan szak volt, amelyik nem állt kapcsolatban egyetlen külföldi intézménnyel sem: amelyikre én jártam. Ami amúgy számomra elég meglepő, lévén hogy szociológus vagyok, elemezgethető társadalom pedig aztán tényleg mindenhol van. Ha nagyon elszánt vagyok és utánanézek, más tanszékeken keresztül talán lehetséges lett volna, de akkoriban más dolgok kötöttek le, valahogy nem is fért bele ~fél év távollét. Az egyetemet elvégeztem, és ez ennyiben is maradt, de nem volt hét, hogy ne jutott volna eszembe, hogy ezt sajnálom, hogy kihagytam, főleg mikor egy-egy ismerősömnél láttam Facebook-on, hogy kint van, és milyen jó lehet neki.

Ifjúságsegítő szakon, ahová szintén jártam, rengetegszer szóba került az EVS (Europen Voluntary Service) önkéntesség, amihez kb. elsőre kedvet is kaptam. Elkezdtem nézegetni a projekteket, de kicsit riasztott a gondolat, hogy egyedül belevágjak, meg nem is nagyon találtam megfelelő programot. Így hát időről-időre eszembe jutott, hogy kellene/kellett volna menni, de maradt is az ügy a tervezés fázisában.

Március táján döbbentem rá, hogy mindjárt betöltöm a harmincat, ami a felső korhatár és emiatt eléggé szarul éreztem magam. Meg amúgy sem nagyon akart múlni az év eleji depi és a mindent belengő össz-ifjúsági kilátástalanság-érzet. Valahogy nem éreztem azt, hogy jó helyen lennék, lennénk. Egyre többször, és egyre inkább nem viccből mondogattuk, hogy „menjünk világgá!”. De ez egy utazósblog, nem pedig az Y generáció válságát taglaló, szóval a lényeg, hogy mindketten éreztük, hogy menni kéne Szegedről, csak éppen lövésünk sincs hová.

EVS-ről beszéltünk már régebben, hogy kár lenne kihagyni, de egyikünk sem akart egyedül. Az meg elég ritka, hogy valahová kapásból két embert keressenek.

Na de egy szürke csütörtöki napon pont egy ilyen lehetőségbe botlottuk bele, mintegy véletlenül. Norbi egyik ismerőse tette ki Facebook-ra egy ismerősének a felhívását. Két főt kerestek egy ifjúsági-környezeti nevelési programba, hét hónapra egy bolgár kisvárosba. A leírást olvasva egyre erősebb lett mindkettőnkben az érzés, hogy ide pont mi kellünk. Ez a sejtésünk elég hamar megerősítést is nyert, amint elküldtük az önéletrajzainkat és egy rövid bemutatkozást, az egyetlen kérdésük az volt, hogy mikor tudunk leghamarabb indulni. Azt hozzá kell tennem, hogy mi kapásból a bolgár, tehát a fogadó szervezetnél jelentkeztünk, mivel ugye az ottani kiírást osztotta meg Norbi ismerőse. Egy jelentkezés még semmilyen kötelezettséggel nem jár, meg nem is akartuk magunkat nagyon beleélni a dologba, de két-három nap elteltével azt vettük észre, hogy elkezdtük tervezni, milyen lesz kint. Persze elég sok akadálya volt a dolognak: felmondani a munkahelyen, felmondani az albérletet, hazacuccolni, mindezt amilyen gyorsan csak lehet. Ez elsőre kicsit rémisztőnek tűnt, főleg, hogy ilyen olcsó albérletet esélyünk nem lesz találni ha visszajövünk, és a jelenlegi helyzetben munkát sem olyan egyszerű, de aztán belegondoltunk, hogy itt az esélyünk valami újra, vágjunk bele. Azért a biztonság kedvéért csináltam egy SWOT elemzést, ami egyértelműen a távozás mellett szólt. Az ezt követő kicsivel több, mint egy hónap az otthoni szálak elvarrásával és az EVS-sel kapcsolatos papírmunkával telt (utóbbiról részletesebben egy későbbi bejegyzésben olvashattok majd).

Folytatása következik! 
mod_dsc_0538.jpgjótékonysági vásárunk egy Youth Exchange részeként

A bejegyzés trackback címe:

https://lofiwanderers.blog.hu/api/trackback/id/tr2613195680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása