Évekkel ezelőtt egy lehetséges Törökországba stoppolás útvonalát tervezgetve találkoztam először Plovdivval. A római amfiteátrumról látott képek alapján azonnal fel is került a bakancslistámra, így idei Bulgáriába érkezésünk után alig vártam, hogy végre eljussak oda.
Első plovdivi látogatásunk prózai apropója az volt, hogy legközelebb hozzánk ott van Decathlon. Szerencsére egy külső lakótelepen helyezkedik el, így a kiterjedt nagy lélekszámú terület rendelkezik saját vasútállomással, ahol le tudtunk pattanni. Maga a környék is elég lepattant volt, de hát milyen legyen? Ellenben ez nekünk tetszik és hozzá kell tennem, az emberekkel egyébként pedig semmi baj sem volt a környéken. Egy korábbi, ide vágó bejegyzésünkben már írtunk a városi tömegközlekedés fondorlatosságairól, de egyébként is a központba besétálást választottuk volna. Ezen az úton egy dologra lettünk igazán figyelmesek, mégpedig, hogy mindenhol óriási építkezések zajlanak. Az ország második legnagyobb városáról beszélünk, 340 000 fős mindenféle értelemben vett központ, de vitathatatlan, hogy egy ilyen szegény országban valamit kegyetlen jól kell csinálni ahhoz, hogy így pörögjön az élet. Ez sok hazai város számára is elgondolkodtató, példa értékű lehet.
Mi az amit Plovdiv nagyon ügyesen csinál? Azt kell mondjam, maga az amfiteátrum nem ad annyit, amit az ember várna, becsületből öt percet rá lehet áldozni, azt is főleg a kilátás és az árnyék miatt. Szerintem pont ez az, amit felismertek az itteniek. Ez már manapság kevés. Hangulatos az óváros, domborzatilag is érdekes egész, Veliko Tarnovo-val magasan a legszebb városok, de ettől még csak egy egy éjszakás desztináció lenne. A világ térképére múltjukkal kerültek fel, ez a csali, de ahogy az ember horogra akadt és ismerkedni kezd Plovdivval, szembesítik vele, ez bizony csak a jéghegy csúcsa. A város egyébként 2019-ben Európa Kulturális Fővárosa is lesz. Ezt már így ennyivel előtte igencsak érezni lehet, készülnek, ami magyarként Pécs korábbi vergődését látva megint csak érdekes kérdéseket vethet fel. Egy biztos, 2019-ben visszalátogatunk ide.
Az első kissé meglepő dolog az volt, mikor megláttuk a Placebo plakátját, miszerint 20 éves születésnapi turnéjuk egyik állomása Plovdiv, a koncert pedig az 1500 férőhelyes amfiteátrumban lesz. Nem is nagyon vergődtünk vele, de aztán úgy alakult, csak sikerült eljutnunk oda. Itt nyert értelmet a színház, az akusztika és a látvány fantasztikus. Talán Szeged életében a Cure volt ilyen 2005-ben, azóta szépen hanyatlik lefelé a színvonal. Most októberben például a Manfred Mann's Earth Band lesz a zászlóshajó, de szeptemberben Devin Townsend vonzott ide a világ minden zugából embereket (egy igen meglepett kocsmát ki is ittak mindenből a koncertet megelőző találkozón). Egy ismerősünk például Londonból utazott el ide e miatt. Szóval úgy havonta van valami ilyen esemény.
stílusosan szivárvánnyal kezdődött a Placebo koncert
Szokásunk, vagy mondhatni már-már szakmai ártalom, hogy összehasonlítjuk a meglátogatott városokat az otthoniakkal. Keressük a párhuzamokat, domborzat, szerkezet, építészet, infrastrukturális fejlettség, népesség, kultúra, stb. mentén. Ha Plovdivnak is szeretnénk e módon "testvérvárost" találni, akkor az Szeged lenne, esetleg Debrecen, vagy Pécs. Maradjunk Szegednél, lévén ott éltünk mindketten megközelítőleg 10 évet. Persze van egy lényeges különbség: Szeged kevesebb, mint feleekkora. Hasonlóság viszont, hogy a fővárostól és Várnától eltekintve itt zajlik kiemelkedőbb kulturális élet az országban. Igen magas az egyetemi hallgatók aránya, továbbá a lakosság kétharmada középfokú vagy magasabb végzettséggel rendelkezik (és még evezős pálya is van). Valószínű, hogy ez az összetétel hozzájárult ahhoz, hogy a városban igény alakuljon ki az alkohol, bő zsírban sült hús és mulatós zene alapú ordenáré népünnepélyeken kívül valami eredetibbre, kreatívabbra. A város felfedezte, amit például Szegeden máig nem egészen sikerült: ha megemeljük a szintet, azzal lehet hogy nem lesz elégedett a helyi lakosság bizonyos része (akik számára a szórakozás a közterület összehányásában ki is merül), de a város sokkal attraktívabbá válik a fizetőképes, kulturális élmények felé nyitott külföldi turistákra (a brit legénybúcsús vonalat nyilván ne keverjük ide, az minden, csak nem kulturált). De az sem hátrány, ha az egyetem elvégzése után a fiatalok egy olyan városban maradnak, ahol az egyetemista és a középkorú/nyugdíjas rétegen kívül másnak is szólnak programok. Ezek a programok ugyanakkor a helyi kreatív gazdaság miatt léteznek, a városban zajló értékteremtő munkát hivatottak reprezentálni. Ez egy öngerjesztő folyamat, a fiatalok itt maradnak és hasznos munkát végeznek.
Csak zárójelesen megjegyzem, Temesvár a reptérrel hatalmasat húzott, nyugat- és észak európai fiatalok tömegei látogatják. Érdekes és inkább szomorú, hogy Szeged nem tud a közelségből előnyt kovácsolni. Nem ismerik ezeknek a fiataloknak az utazási szokásait, 100-200 km nem tétel, ha valami jól van marketingelve, kíváncsi lesz, átugrik a haverokkal, megalszik egy hostelben és kész is.
KAPANA- a művésznegyed
Kapana, azaz "a csapda". Az egyedi atmoszférájú terület nevét a kanyargós, labirintusos utcácskáiról kapta. Korábban alulhasznosított, leromlott lakásállományú zárvány volt, ma mindannak a kivetülése, melyről az előző sorokban írtunk. Egyszersmind szimbóluma annak is, hogy helyi csoportok lényegében bárhol képesek nagyot alkotni. Várnáról és Burgaszról szóló bejegyzésünkben írtunk a street-art művészekről is, akik segítettek az egységes arculat, megjelenés kialakításában is. Az egységes megjelenés, fellépés és érdekérvényesítés kiemelt tényezők itt.
Plovdiv ráadásul kiváló helyen is van. Szófiától közúton mindössze 150 km (méghozzá autópályán, utóbbi itt nagy szó), de busszal, vonattal is kényelmes. Előbbivel nagyjából 2 óra, utóbbival 2,5 ám szép helyeken (is) zakatolunk keresztül. Szóval aki pár napra Szófiába látogat mindenképp ugorjon át, legalább egy kicsit körbesétálni. Ha tömegközlekedve érkezünk, mi az alábbit ajánljuk indításnak: A pályaudvarokból kiérve a "Garata" körforgalom mellett álljunk be a sorba egy nagy falafel szendvicsért (goljamo falafel szendvics). Mindössze két leváért (egy euro) vesztegetik, Ági szerint jobb, mint amit egykor a mezőtúri piacon lehetett kapni, pedig az legendás volt (a Wan2 fesztivál közönségének körében legalább is biztosan). Tényleg jó. Sétáljunk be vele a megújuló, palotákkal tarkított árnyékos Ivan Vazov utcán a Tsar Siemon parkig, ahol egy hatalmas medence partján élvezhetjük remélhetőleg a napsütést, míg szervezetünk helyre teszi kicsit a bevitt táplálékot. A park egyébként egészen a főtérig nyúlik, tiszta, családokkal, fiatalokkal teli.
Plovdivot elsősorban a fotósoknak, urbanistáknak, városrehab-, ókori történelem-, valamint a borok és kávék iránt érdeklődőknek ajánljuk. Igazi mediterrán éghajlatú város, azaz dögmeleg előfordulhat még szeptemberben is, erre készülni kell. Habár Plovdiv szigetként kezelhető, a maga módján megmosolyogtató, tipikus bolgáros dolgokat is láthatunk, mint a "Brezovska" fedett bevásárló híd, ami a firenzei Ponte Vecchio és a szegedi Nagyáruház szocialista árkádjának páratlan szépségű keveréke. Sajnos Plovdivban is vannak elkerülendő zónák, meg turistalehúzás, mint például a kisvasút a hegyen (kamu szolgáltatás leírással de legalább pénzt sem nagyon kérnek érte), de ez ilyen.
Személyes kedvenc látnivalóm az ortodox templomban található rendkívül jól sikerült bárányábrázolás:
